NB I

Albérlet és tervező már van Szombathelyen

A csapat ideiglenesen a Király Sportcentrumba költözhet; a stadiont jövőre még nem építik.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A tervező már megvan, az új stadion honlapja is elkészült, de tervek még nincsenek. A Haladás a Király Sportcentrumban kaphat átmeneti otthont, ha elfogadja a kormány az ezzel járó pluszköltséget.

Péntek délelőtt sajtótájékoztatót tartottak Szombathelyen stadion-ügyben. Már-már azt hittük, hogy konkrétabb terveket is látunk, de be kellett érnünk egy tervezővel és egy honlappal – írja a Nyugat.hu.

A debreceni tervező

Bordás Péter vezető tervező jelenleg egy szakmai csapat összeállításán dolgozik, körülbelül nyolc hónapot tűzött ki a tervezésre. Szeretné, ha 2016 januárjában már egyeztetni tudna a kivitelezővel, és nekiláthatnának rögvest a munkának.

Erre már Vígh László miniszteri biztos válaszolt: elkezdődött a fizikai munka, ami nem az első kapavágással indul, hanem a tervezéssel, ami általában legalább annyi ideig tart, mint az építés – mondta, majd hozzátette, hogy Bordás Péter szeret gyorsan és előre dolgozni, így vélhetően hamarabb végezni fog, mint várják. Amint elfogadják a terveket, kiírják a közbeszerzési pályázatot a kivitelezésre (legkésőbb 2015 végén szeretnék). Ha minden jól megy, akkor 12-13 hónap alatt elkészülhet stadion, így 2016 végén már esetleg szilveszterezni is lehetne ott. Nem kapkodnak, de minden forrás rendelkezésükre áll, így nincs miért ülni a projekten.

Megkérdeztük a miniszteri biztost, hogy az építkezés során hol fog játszani a Haladás, mert ugye hallottunk már pletykákat különféle pályákról. Mint megtudtuk, ezen a héten kaptak egy összesítést arról, milyen módon tudna a Hali erre az időre átköltözni a Király Gábor nevével fémjelzett sportcentrumba úgy, hogy megfelelő számú nézőnek biztosítsanak helyet, akár 3-5 ezer embernek. Ezt nemsokára a kormány elé viszik és ha elfogadják, akkor a megvalósítást külön keretből állják majd, nem a stadionépítésre szánt pénzből.

Másra is jó lesz a stadion, nem csak focira

Úgy tervezik, hogy nagy rendezvényeknek is otthont adhasson, ezeket a tervezés előtt meghatározzák, illetve már vannak is ötletek. Például koncertekre is megfelelő lehet, épp azon gondolkodnak, hogy egy drága fűvédő-takarót vegyenek (egy darabot az összes stadionnak), így azt oda lehetne szállítani, ahol szükség van rá – mondta a miniszter. Puskás Tivadar a karnevált is említette, de csak elméleti szinten. Azért arról sem kell elfeledkezni, hogy itt egy multifunkciós sportkomplexum is lesz a stadion mellett, ami remélhetőleg a Haladás összes szakosztályát kiszolgálja majd.

Puskás szerint a futball népszerű Szombathelyen, az egyik leglátogatottabb sportágnak említette, ötezres nézői átlaggal. Ezt Keringer Zsolt kicsit tompította azzal, hogy néhány éve 5-10 ezer ember volt kíváncsi a fontosabb meccsekre, manapság viszont „kicsit kevesebben vagyunk”. Azt is megjegyezték, ha az új stadion meglesz, akkor a duplájára nőhet a nézőszám, élmény lesz ott szurkolni a csapatnak.

Van honlapja is

Bemutatták az új stadion honlapjátis, amelyet a Szombathelyi Médiaközpont készített el tavaly Lazáry Viktor kérésére, de csak most élesítették. A portálon elvileg a stadionnal kapcsolatos összes történés követhető lesz, fotókkal, videókkal, tervekkel. A tartalmat a Médiaközpont és az önkormányzat szolgáltatja.

Olvasói sztorik