Hírek

Csatát nyertek, háborút még nem

Egervári szerint nyáron már meg lehet mondani, hol végezhet a válogatott.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint jövő nyáron már nagyjából meg lehet mondani, hogy hányadik helyen végez a magyar válogatott a világbajnoki selejtezőcsoportjában – írja az MTI.

– Egy csatát igen, de a háborút még messze nem nyertük meg – nyilatkozta Törökország keddi 3-1-es legyőzéséről a szakember az M1 péntek reggeli műsorában. A tréner szerint az, hogy a gárda sok kritikát kapott a hollandoktól elszenvedett 4-1-es hazai vereséget követően, összességében még jót is tett, ugyanis összekovácsolta a társaságot. – Nagyszerű közösség alakult ki az elmúlt két és fél évben, amely hónapról hónapra szakmailag is erősödhet. Minél több mérkőzést játszunk, annál eredményesebbek lehetünk.

A szakember szerint örömteli, hogy a magyar válogatott csak az ellen a holland csapat ellen veszített pontokat, amelyik véleménye szerint magabiztosan nyeri majd a csoportot, ugyanis így a többi riválissal szemben lépéselőnybe került. Az együttes legközelebb jövő márciusban a románokat fogadja, majd a törökök otthonába látogat. Egervári véleménye szerint így nyáron már nagyjából meg lehet mondani, hányadik helyen végez a csapat a sorozatban.

A selejtezőcsoportok győztesei kijutnak a 2014-es brazíliai világbajnokságra, a második helyzetek – leszámítva a legrosszabbat – pótselejtezőt vívnak. A következő két selejtező előtt a válogatott még idén novemberben hazai pályán találkozik barátságos mérkőzésen a norvégokkal, majd február 16-án lép pályára, egyelőre nem tudni, hogy ki ellen.

Olvasói sztorik