Hírek

Fokozott rendőri biztosítás a DVSC-meccsen

Fokozott rendőri biztosítás lesz jövő kedden, a Debrecen és az albán Skenderbeu Bajnokok Ligája-selejtező visszavágójának nyíregyházi helyszínén.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek pénteken elmondta: a kedd este nyolc órakor kezdődő találkozót a rendőrség kiemelt biztonsági kockázatúnak minősítette, ezért nagy erőkkel biztosítja majd a rendezvény nyíregyházi helyszínét. A főhadnagy tájékoztatása szerint Nyíregyházán kedden 12 és 24 óra között fokozott rendőri ellenőrzésre kell számítani.

A helyi kapitányság nagy erők bevonásával biztosítja a mérkőzés helyszínét, a nyíregyházi stadiont és környékét, valamint azokat az útvonalakat, amelyeken a szurkolók a létesítménybe érkeznek, illetve onnan távoznak. A fokozott biztosítással a közterület és a közlekedés rendjét veszélyeztető jogellenes cselekményeket igyekszik megelőzni a rendőrség – hangsúlyozta a szóvivő.

Fedor Rita közölte azt is, hogy forgalomkorlátozások és útlezárások is lesznek a BL-visszavágóval kapcsolatban Nyíregyházán. Így időszakos korlátozásra, útszűkületre és rendőri ellenőrzésre kell számítani a 4-es főút Debrecen–Nyíregyháza közötti szakaszán kedden 16 és 20 óra között.

A stadion mellett 5:30 és 23:00 között lezárják a Sóstói út és a Stadion út kereszteződését, ott egyik irányban sem lehet majd közlekedni, illetve a Stadion úton sem engedélyezik a forgalmat. Szükség esetén a létesítmény körüli utcákban is forgalomkorlátozás lehet a mérkőzés napján.

A DVSC megfelelő színvonalú stadion hiánya miatt játssza a Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját Nyíregyházán. A magyar bajnok az első találkozón 1-0-s vereséget szenvedett az albán csapattól.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik