Hírek

Húszezres stadion épül Debrecenben

Kósa Lajos szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) előírásai alapján a 4. kategóriába sorolt, 20 ezer férőhelyes stadion épül Debrecenben.

Kapcsolódó cikkek

Nyerj egy 2012-es, új iPad-et (32GB, 4G) a Rangadó Facebook-játékán! Két klikk, és tied lehet az Apple szuper gépe!

A polgármester a csütörtöki sajtóbeszélgetésen elmondta: két-három héten belül bemutatják a látványterveket, és ismertetik a Nagyerdei Stadion rekonstrukciójának pontos költségeit, nyárra pedig elkészülnek a tervek, illetve meglesznek a szükséges engedélyek is – írja az MTI.

Ahhoz, hogy a létesítmény megkapja a 4. kategóriás besorolást az UEFA-tól, legalább nyolcezer ülőhellyel, ötszáz VIP-vendéghellyel, legalább 25 fotósállással és ugyanennyi kommentátorállással kell rendelkeznie. Emellett a stadionnak meg kell felelnie egy sor technikai és méretbeli követelménynek is, a világítás fényerejétől a konferenciatermek nagyságáig és a parkolóhelyek számáig. A városvezető megerősítette korábbi vállalását, vagyis a kivitelezőnek – amennyiben a nemzetközi tender során nem ütköznek jogi akadályokba – tartania kell a 2014. márciusi átadási határidőt.

A sajtóbeszélgetés apropóját egy, a közelmúltban lezárult, a jövedelmezőség szempontjait vizsgáló piackutatás adta, amelynek során nyolcszáz, 15 évesnél idősebb debreceni lakost és négyszáz városi egyetemistát kérdeztek meg. A sajtó számára csütörtökön hozzáférhetővé tett anyagból kiderül, hogy a városiak a Nagyerdőre főleg sport- és szabadidős tevékenységre alkalmas területként tekintenek, és szívesebben járnának ebbe a városrészbe pihenni, ha színvonalasabb létesítmények várnák őket. A válaszadók egyharmada biztosan kimenne évente több alkalommal is a DVSC mérkőzéseire, ha jobb körülmények fogadnák, de koncerteket és más sporteseményeket is megtekintenének ott.

Kósa Lajos ehhez kapcsolódva elmondta: a Nagyerdei Stadion nemcsak Debrecennek készül, hanem egész Kelet-Magyarország profitálhat belőle. Erre szerinte bizonyíték a Főnix Csarnok, amely nélkül a Szolnoki Olaj KK férfi kosárlabdacsapata nem fogadhatná Magyarországon ellenfeleit április végén az Eurochallenge Kupa négyes döntőjében.

A kutatási eredményekre kitérve a polgármester úgy fogalmazott: „jól éreztük milyen stadionra van szükség Debrecenben, gőzerővel dolgozunk a megvalósításon.”

A Nagyerdei Stadion játéktere a korábbi tervekkel ellentétben nem lesz süllyesztett, a jelenlegi telekhatárokon nem nyúlik majd túl. A létesítmény a jelenlegi környezetbe illeszkedik, az építkezés során tehát nem vágnak ki fákat, a világítást nem oszlopokról biztosítják, és a tetőszerkezet nem emelkedik majd a fák lombkoronája fölé.

Már épül az akadémia

Elkezdődött a Debreceni Labdarúgó Akadémia építése! Hosszú engedélyeztetési eljárás végére került pont azzal, hogy nekiláttak a munkálatoknak Pallagon. Ha minden rendben megy, novemberre elkészülhet a létesítmény. A 13 hektáros területen nyolc UEFA-méretű füves pálya, egy szintén UEFA-méretű műfüves pálya, és egy közepes, valamint egy kisebb méretű műfüves pálya épül majd. A komplexumban a műfüves játékterek a legmodernebb technikával készülnek el, hogy kíméljék a labdarúgók ízületeit – írja a DVSC honlapja.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik