bajnokok

A Puskás Akadémia U19-csapata szerda délután Cipruson lépett pályára az UEFA Youth League, azaz az ifjúsági Bajnokok Ligája bajnoki ágának első körében. A magyar együttes a ciprusi rekordbajnok APOEL korosztályos csapatával mérte össze tudását. Jól kezdtek a magyar fiatalok: Óvári Zsolt már a hatodik percben vezetést szerzett. Ugyan a félidő közepén egalizáltak a vendéglátók, a játékrész végén ismét Óvári talált a hálóba, így 2-1-es magyar vezetéssel ért véget az első negyvenöt perc. A második játékrész aztán hidegzuhannyal kezdődött: az 52. percben előbb egyenlített, majd öt perccel később tizenegyesből a vezetést is megszerezte a ciprusi csapat (3-2). Szabó Bence a találkozó hajrájába érve egalizált, és bár a meccs utolsó perceiben is alakított ki helyzeteket a Felcsút, nem született újabb gól, így 3-3-as eredménnyel kezdett idegenben Komjáti András csapata. A párharc visszavágójára október 21-én kerül sor. A továbbjutó csapat a második fordulóban a finn HJK és a skót Celtic párharcának győztesével találkozik.
2015. 09. 30. 16:51
Charlie Nicholas, az Arsenal egykori „Puskagolyó kölyke” hitetlenkedik, látva Ospina hatalmas potyagólját. „Miért kellett kapust cserélni”, kiabálja az Olimpiakosz elleni Bajnokok Ligája-meccs közben. Nem csak ő nem réti, miért nem Cech védett a 3-2-re elveszített találkozón… (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s); if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));David Ospina concedes howler for Arsenal. Charlie Nicholas loses it!Watch the full video: http://skysports.tv/aif1XMPosted by Sky Sports on 2015. szeptember 29.
2015. 09. 29. 23:16
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.