Hírek

A korábbiaknál határozottabb igen

Egy befektető segítségével megoldódni látszik a ZTE FC kritikus helyzete.

Kapcsolódó cikkek

– Úgy néz ki, hogy nagyobbrészt megoldódnak a problémáink – jelentette ki csütörtökön Nagy Ferenc klubelnök a Zalai Hírlap hasábjain. – Az elmúlt hetek tárgyalásai eredményre vezettek egy pénzügyi befektetővel, és mostantól megkezdődik a konkrét szerződés szövegezése. A végleges megállapodás révén a meglévő tartozásaink jelentős része eltűnik, és ez alapot jelenthet arra, hogy a ZTE FC tovább készüljön és megkezdje a tavaszi sorozatot is.

Az elnök a részletekbe egyelőre nem kíván belemenni, amely érthető, hiszen aláírt szerződés még nincs a kezében.

– Arra kértem a játékosokat, hogy mostantól koncentráljon mindenki arra, hogy elindulunk a bajnokságban, és tegyünk meg mindent a minél sikeresebb szereplésért – tette hozzá Nagy Ferenc.

Djordje Kamber csütörtökön visszatért a csapathoz, azonban vele kapcsolatban a győri vonal még él, sőt csütörtökön az ETO FC által felajánlott két kölcsönjátékos, a román Mihai-Onisor Nicorec, és a grúz Giorgi Ganugrava is a ZTE-székházban járt. Nagy Ferenc elmondása szerint ők pénteken már a csapattal edzenek. A gaboni Roguy Meye viszont csütörtökön nem tréningezett, őt kedvező feltételek mellett a ZTE elengedné. Érdeklődő pedig akad, a hírek szerint például a DVSC…

A zalai együttes tagjai elfogadták az elnök bejelentését, az idő viszont fogy, hiszen az átigazolási határidő február 21-én 24 órakor lejár, így ők is várnak már valami kézzel fogható eredményre, elsősorban fizetésre, amely lassan négy hónapja nincs, és továbbra is ez a legfőbb bizonytalansági tényező Zalaegerszegen.

– A bizonytalanságnál egy határozott igen, vagy egy határozott nem is jobb. Most a korábbiaknál egy határozottabb igent kaptunk, úgyhogy várjuk, hogy keddig végre pozitív dolgok történjenek – jelentette ki Prukner László vezetőedző.

Olvasói sztorik