Hírek

Az idővel is versenyt kell futni

Az ismert anyagi nehézségek elhárításán folyamatosan dolgozik a ZTE FC menedzsmentje, miközben a csapatnak újabb távozói is vannak.

Kapcsolódó cikkek

Komoly anyagi nehézségekkel kell szembenéznie a ZTE-nek – írja a Zalai Hírlap.

– Továbbra is azon dolgozunk, hogy anyagi gondjaink enyhüljenek – mondta Nagy Ferenc, klubelnök. – Azok a szponzori pénzek hiányoznak, amelyeknek már rég itt kellene lenniük, így ebben a helyzetben az erősítésekről sem beszélhetünk, de nem késtünk le semmiről, ugyanis február közepéig tart az átigazolási határidő.

A zalaiak közös megegyezéssel szerződést bontottak Tököli Attilával, aki így visszatért Kecskemétre – tájékoztatta a klub honlapját Dézsi Attila ügyvezető igazgató. – Djordje Kamber hazatért a törökországi próbajátékról, de a két klub nem tudott egyezségre jutni, így egyelőre marad a ZTE-ben, de a középpályás ma már el is utazott Lengyelországba, ahol újabb tesztelésen vesz majd részt. Daniils Turkovs is visszatért Zalaegerszegre, az ő esetében is elmondható, hogy nem tudtunk megegyezni a kérőkkel.

Olvasói sztorik