Hírek

Az előzmények semmi jót nem ígérnek

Bajban a ZTE: a közelmúltban egyetlen csapat sem volt képes megmenekülni a kieséstől azok közül, amelyek a téli szünetben az utolsó helyen álltak.

„Ez a keret nem alkalmas arra, hogy kiharcolja azt, hogy jövőre is élvonalbeli klub legyen a ZTE. Ez van.”

Az idézet Prukner Lászlótól, az OTP Bank Liga utolsó helyén álló Zalaegerszeg vezetőedzőjétől származik, aki a sportnapilapban együttese bennmaradási esélyeiről beszélt.

A csapat helyzete valóban nem túlságosan bíztató, hiszen az eddigi 17 forduló során 11 vereséget szenvedett, hatszor döntetlent játszott, és egyszer sem nyert, így tehát hat pontja van, míg a bennmaradást jelentő 14. helyen álló Siófok tíz ponttal előzi meg.

Ennek apropóján elhatároztuk, hogy a Rangadó.hu legújabb összeállításban megnézzük, a közelmúltban sikerült-e bennmaradnia annak az együttesnek, amelyik az utolsó helyen állt a téli szünetben?!

A legutóbbi szezonban 16 fordulót rendeztek a bajnokság első félévében. Az újesztendő beköszönte a Szolnoki MÁV FC-t találta a sereghajtó pozícióban (8 pont), a 14. akkor is a Siófok volt (17). A kilencegységnyi differenciát nem tudta ledolgozni a Szolnok, amely képtelen volt elmozdulni az utolsó helyről. Végül 21 ponttal zárt, de így is maradt 16. helyezett.

A 2009–2010-es idénynek pont a közepén, 15 forduló után jött a téli pihenőidőszak. Akkor nem volt olyan nagy szakadék a klubok között, mint legutóbb, vagy éppen most. A Nyíregyháza Spartacus állt az utolsó helyen 10 ponttal, a tizennegyedik Budapest Honvéd pedig 14 pontot gyűjtött addig. A szabolcsiaknak 27 pontjuk lett a végére, de ez csak arra volt jó, hogy egy pozíciót előrelépjenek, a kiesést nem kerülhették el. A tizennegyedik Paksnak 31 pontja volt.

Nézzük a 2008–2009-es bajnokságot! 15 forduló után a Siófoknak és a REAC-nak egyaránt nyolc pontja volt, a Paksnak és a Győrnek viszont tízzel több (18)! A helyzet csupán annyiban változott, hogy tavaszra az atomvárosiak és a kisalföldiek is messze kerültek a veszélyes zónától. Nem úgy a fővárosiak és a balatoniak! A Siófok 26 ponttal az utolsóelőtti, a REAC 15 egységgel az utolsó helyen végzett, tehát ők sem kerülhették el az osztályváltást.

A 2007–2008-as szezon során a Sopront törölték az élvonalbeli mezőnyből, tehát az utolsó helyezettet nem, csak az utolsóelőttit vizsgálhatjuk, az pedig a mindössze ötpontos Tatabánya volt. A Bányász konzekvensen a második félévben is öt egységet gyűjtött, így tíz ponttal esélye sem volt a bennmaradásra.

Újabb egy esztendőt visszalépve az időben, az látjuk, hogy 2006 végén a Vácnak nyolc pontja volt 15 meccs után, a 14. helyezett Kaposvárnak pedig 14. A Pest megyeiek megmaradtak sereghajtónak, 19 pontjuk volt a végelszámolásnál, a még bennmaradó REAC-nak viszont 34!

A 2005–2006-os idény felénél a Pápa volt az utolsó, ugyanúgy nyeretlenül, ugyanúgy hat ponttal, mint most a Zalaegerszeg! Az akkori 14. helyezett a Vasas volt 14 ponttal. A pápaiak már el sem mozdultak a 16. pozícióból, végül 22 ponttal zártak, míg a tizenötödik, bennmaradó helyen végző Vasas 25 pontot gyűjtött. Az utolsóelőtti angyalföldiek azért nem estek ki, mert a Ferencvárost kizárták.

Itt zárjuk is le a múltidézést, mert a korábbi bajnokságokban gyakran előfordult kizárás, megszűnés, visszalépés és pontlevonás, amelyek jelentősen befolyásolták a tabella félidei állását, és a végeredményt is. Összeállításunkból tehát az derül ki, hogy a közelmúltban egyetlen csapat sem volt képes megmenekülni a kieséstől azok közül, amelyek a téli szünetben az utolsó helyen álltak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.