Hírek

A sérülés egyben lehetőség is!

Halmosi szerint az különbözteti meg a jó játékost az átlagostól, hogy mentálisan kezelni tudja a hirtelen jött lehetőséget.

Kapcsolódó cikkek

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Haladás Sopron Bank. A szombathelyiek 1-1-es döntetlent értek el Lipóton a cseh Banik Ostrava ellen. A magyar együttes gólját Halmosi Péter szerezte, aki a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta: bár nem sérülékeny típus, de jelenleg mindene fáj, hiszen rendszeresen műfüvön kell edzeniük. A 32 éves játékos úgy véli, a keret idősebb tagjainak sérülései egyben remek alkalmat kínálnak a fiatalok számára a bizonyításra!

A Haladás legközelebb szerdán lép pályára, ráadásul kétszer, két helyen! A keret egyik fele Siófokon a Pécsi MFC ellen játszik, ebben a csapatban szerepel majd Halmosi is. Ugyanezen a napon Horvátországban, a Varteks Varazdin otthonában meccsel a vasi együttes másik része.

– Gólszerzés és döntetlen az Ostrava ellen, az első edzőmeccsen. Kezdetnek igazán nem rossz!
– Jó meccs volt, egy jó csapat ellen! Magyar klubok a felkészülés során nem szoktak elsőre ilyen erősségű csapatokkal játszani. Bár az Ostrava csak a tizennegyedik helyen áll a rangos cseh bajnokságban, nagyjából mi is ugyanott vagyunk a magyar tabellán. Nem volt ez rossz erőfelmérő! Formás támadásokat, szép akciókat alakítottunk ki. Hajtós meccs volt, a magyar bajnokságban kevés olyan csapat van, amely már a saját térfelünkön letámad minket! Nehezen tudtunk érvényesülni, folyamatosan nyomás alatt próbáltak tartani, de voltak olyan periódusok, amikor nagyon jól játszottunk.

– Sérülések nehezítették a Haladás dolgát az őszi szezonban, és ezúttal sem volt teljes a keret. Hiányzott Korolovszky Gábor, ráadásul Kenesei Krisztián is megsérült.
– Sajnos ez benne van egy csapat életében. Éppen ezért nem baj, ha bő a játékoskeret. Ha van rá lehetőség, elsősorban pénz, és minél több jó játékos alkotja a keretet, annál erősebb a csapat. Ha egy klub nem engedheti meg, hogy sok játékosa legyen, akkor lehetnek ilyen gondok… Ettől függetlenül mindig az a legerősebb Haladás, amelyik kifut a pályára. Bár ez közhely, de igaz! Egy idősebb játékos könnyebben megsérül, mint egy fiatal. Ez ragyogó lehetőség, hogy az akadémisták bizonyítsanak. Aki egy ilyen lehetőséggel élni tud, abból lehet jó NB I-es játékos. A képességük nem rossz, de ha jön a lehetőség, nem biztos, hogy meg tudják ragadni! Az különbözteti meg a jó játékost az átlagostól, hogy mentálisan kezelni tudja a hirtelen jött lehetőséget.

– A magyar csapatok többségének ilyenkor műfüvön kell edzenie, ahol gyakran előjönnek a kisebb-nagyobb sérülések. Hogy bírja?
– Ne is mondja! Halálom a műfű, de szerencsére nem vagyok olyan sérülékeny. Genetikailag ilyen vagyok… Több mint egy éve újra itthon játszom a Haliban, és összesen talán két-három edzést hagytam ki. Heteket nem szoktam hiányozni. Fáj mindenem, hiszen ha nem annyira jó a műfű, akkor olyan kemény, mintha betonon fociznánk! Ha pedig fáj a térd és a derék, könnyebben sérül az izom is, mert jobban dolgozik helyette.

– Lassan alakul, de úgy tűnik, egyértelműen erősödik a keret!
– Nagy Dániel, Balogh Béla, Bori Gábor és Kulcsár Kornél közül bárki jön, máris erősödünk! Nagy Dániel már biztos, Kulcsár is valószínű, és Bori Gabiról is hallottam. Balogh Béla esetleges átigazolásáról csak a sajtóban olvastam. Ők mindenképpen erősítést jelentenének, hiszen magyar szinten ismert nevek! Minden a klub anyagi lehetőségeitől függ, de én azt mondom, legyen még nagyobb a rivalizálás, legyen erősebb a középpálya, a csapat ettől lesz jobb! Nem lenne rossz a védelembe és a csatársorba is igazolni, hiszen a sérülések általában ott vannak. Sok szurkolónk elégedetlen, mondván, pont ezekre a posztokra nem igazol a csapat. De nagyon fontos, hogy minőséget igazoljunk, ne csak azért, hogy legyen még egy csatárunk! Ha körülnézünk a magyar játékospiacon, a minőségi támadók vagy nagyon fiatalok, vagy nagyon drágák, vagy nem eladók!

– Szubjektív meglátás: rendkívül szimpatikus, hogy a Haladás-játékosok jelentős része magyar!
– Nekem is! És még ennél is szimpatikusabb, hogy sok a szombathelyi! Bori Gabi érkezésének azért is örülnék, mert ő is helyi kötődésű, bár ha jól tudom, nem játszott az NB I-ben a Haladás színeiben. Debrecenben ezt már átéltem, ott is volt egy erős helyi mag, amelyet ráadásul olyanok alkottak, akik nem rossz játékosok NB I-es szinten! Bori Gábor pedig nem is egy helyen bizonyított már!

– Az igaz, hogy kutyája, Góré még csak kilenc és fél hónapos?
– Igen, de tudom, hogy többnek néz ki! Amerikai bulldog, és nagyon felnőttes a korához képest, de másféléves koráig nő és erősödik még. Minőségi kutyának számít, akarom is vinni kiállításra, ha lesz rá időm. A Toronyban működöt Demoniac Team-ből származik, amelyik Magyarországon és Európában is az egyik legjobb kenel. Világéletemben nagy kert és sok kutya volt az álmom. Kutyából még csak ő van egyedül, de ki tudja, mi lesz öregkoromra…

Hiányzók és érkezők
Horváth András sérülés, Marian Sluka családi okok miatt hiányzott a Haladásból a csehek elleni, vasárnapi meccsen. A jobb combjával bajlódó Korolovszky Gábor elutazott ugyan Lipótra, de nem vállalta a játékot. Kenesei Krisztiánnak a jobb Achillese fájt, és miután szűk félóra alatt két rúgást is kapott rá, cserét kért.
Hétfő délután orvosi vizsgálatra érkezik Szombathelyre Nagy Dániel és Kulcsár Kornél. Előbbi a Videotontól egy évre kölcsönbe már a vasiak játékosa, a kaposvári futballistával kapcsolatban viszont még akad egy-két nyitott kérdés.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik