Rangadó

Rangadó

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Bár a másodosztályú csapatok még javában nyári szabadságukat töltik, a klubok vezetői komoly munkát végeznek a háttérben. Most van rá lehetőség ugyanis, hogy megerősítsék kereteiket. Így van ez az újonc Csákvár esetében is.

– Megegyeztem két kiszemeltünkkel – idézi a klub honlapja Nagy Sándor klubtulajdonost. – Már tavaly is szerettük volna megszerezni a Vasasban, majd Baján, legutóbb pedig Tatabányán futballozó Bakos Szabolcsot, ám akkor nem sikerült. Most azonban szabaddá vált a huszonhét éves középpályás, lecsaptunk rá, és gyorsan megegyeztünk. A másik új fiú a Ferencvárosban nevelkedett, az elmúlt szezont Sopronban töltő, huszonnégy éves Nyilasi Bálint, akire támadó középpályásként és csatárként is számíthat Bognár György vezetőedző.

Természetesen ezzel nem fejeződtek be erősítési tervek Csákváron, a színfalak mögött több labdarúgóval is zajlanak a tárgyalások.

2014. 06. 22. 21:23

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

A Ferencváros zárt kapus felkészülési mérkőzést játszott, és 16-0-ra győzött a Békés megyei bajnok Szabadkígyós ellen.

Bár a 16-0-s végeredmény után könnyű azt mondani, hogy a mérkőzéséből nem lehet tanulni, Thomas Doll szerint ez az összecsapás is hasznos volt.

– Fontos mérkőzést játszottunk, hiszen mindegyik új igazolásunk pályára lépett. Amikor több futballista is érkezik a csapathoz, akkor meg kell szokni, hogy az új társ az egyes szituációkban merre és miként mozog – idézi az FTC honlapja a német vezetőedzőt. – Az is lényeges volt továbbá, hogy huszonhárom játékos is szerepelhetett, és miután szinte folyamatosan nálunk volt a labda, így minden futballistám tevékeny részese volt a találkozónak. Bár a nemrégiben szerződtetett labdarúgók kissé fáradtak még, mindegyikük pozitív képet mutatott. Lauth mozgásán és góljain is látszik, hogy remek képességű játékosról van szó. Kukuruzovics technikás és hasznos középpályás, Nagy Dániel és Havojics is folyamatosan jól, támadóan mozgott, Bosnjak pedig hozta, amit vártunk tőle: teljesen bejátszotta a pálya szélét. Nalepán látszik, hogy kőkemény futballista, és örülök, hogy fiatal játékosaink közül is többen eredményesek voltak. Mindent összevetve, valóban hasznos találkozó volt.

2014. 06. 22. 20:57

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Megnyugodhatnak a német szurkolók, Thomas Müller újra edzésbe állt. A Bayern gólzsákja a Ghána elleni mérkőzésen sérült meg, és szemöldökét öt öltéssel kellett összevarrni. A friss sérülés nem hátráltatta Müllert abban, hogy a Nationalelf legutóbbi edzésén biciklin rójja a kilométereket.

2014. 06. 22. 20:55

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Nem lép pályára Chile ellen Bruno Martins Indi, a holland válogatott védője. Louis van Gaal szövetségi kapitány vasárnap megerősítette, hogy az ausztrálok elleni összecsapáson agyrázkódást szenvedett hátvéd játékát nem kockáztatja a hétfői találkozón, amely a B-csoport első helyéről dönt.

A 22 éves védő mellett a tornán eddig három gólt szerző Robin van Persie is hiányozni fog a holland csapatból, a támadó két sárga lapja miatt kapott eltiltását tölti le a zárófordulóban.

2014. 06. 22. 20:48

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

A Franciaország elleni 5-2-es vereség után Granit Xhaka azt mondta, nem szabad elfelejteni, hogy Svájc még mindig egy kis csapat. A német Borussia Mönchengladbach játékosa a Honduras elleni mérkőzéssel kapcsolatban úgy vélekedett, jobb csapatszellemre van szükségük, mint a vesztes meccsen.

– Van, hogy elkezdünk egymással harcolni, de ismét csapatként kell működnünk. Tisztában vagyunk a jó tulajdonságainkkal, csak meg kell mutatnunk őket – magyarázta Xhaka.

A Bayern Münchenben játszó Xherdan Shaqiri kifejtette: nagyon zavarja, hogy amikor nem megy a csapatnak, rendszeresen őt kritizálják.

– Én pontosan ugyanolyan vagyok, mint bárki más. Annak ellenére, hogy nem szereztem gól és nem adtam gólpasszt, sokat futottam, és többször is helyzetbe kerültem. Nincs mit bizonyítanom, a legjobb tudásomat nyújtom, és ha ez elég a csapat győzelméhez, akkor nagyon örülök – mondta Shaqiri.

2014. 06. 22. 20:25

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

A német válogatott korábbi kapusa, Oliver Kahn komoly javulást vár országa csapatától a Ghána elleni 2-2-höz képest.

– Sok probléma volt a csapatban. A játék részben nagyon statikus volt, alig láthattunk ritmusváltást, alig volt tempó. Ha az ellenfelek a középpályán agresszíven letámadnak, a mieink gyakran követnek el hibákat, és védelem bajba kerül. Ez is a kevés mozgás eredménye – magyarázta a ZDF szakértője.

2014. 06. 22. 20:05

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Napi cuki! Messi és Agüero is büszke édesapa, a kisfiúk pedig nem meglepő módon nagyon szorítanak az argentin válogatott sikeréért. A dél-amerikai utánpótlás biztosított. A nemzeti mezt húzó bébipáros két évtizeddel később már a pályán vezetheti győzelemre a válogatottat.

2014. 06. 22. 20:03

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

A vasárnapi The Sun címlapon harsogja, hogy a Háromoroszlánosok egyik védője, Luke Shaw egy Playboy modellel töltötte az Uruguay elleni mérkőzés előestéjét. A lap szerint a Southampton bekkje édeshármasért könyörgött a Carla Howe nevű modellnek. Azt viszont már nem tudni, végül beszervezték-e a nyuszilány hasonlóan ledér ikertestvérét is.
Ha összejött a hármas, ha nem, Shaw nem számíthat túl sok jóra az angol közvéleménytől. A csapat hoteljében elkövetett légyott biztosan bűnbakot kreált a játékosból, aki az olaszok ellen végig a pályán volt, Suarezék ellen viszont csak kispadozott.

2014. 06. 22. 19:29

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Az olasz sajtóban az Uruguay elleni meccsre a válogatott kezdőcsapatába követelik a Serie A gólkirályát, Ciro Immobilét, aki a német Borussia Dortmund játékosa lesz.

„Olaszország válaszút előtt áll. Kérésünk Prandellihez: Hozd be Cirót!” – írta a Tuttosport napilap vasárnap a címlapon. Az előző szezonban 24 gólt lőtt az FC Torino színeiben a 24 éves középcsatár.

„Szükségünk van friss lábakra. Abszurd dolog lenne lemondani Immobile góljairól” – írja a cikk. Olaszország kedden lép pályára legközelebb, és már egy döntetlennel is továbbjut.

2014. 06. 22. 19:28

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Tegnap éjjel Rióban bulizott Neymar kiköpött mása. Néhány túlbuzgó szurkoló bedőlt a félelmetes hasonlóságnak, és nagy lelkesedéssel pózolt a brazilok kamu tízesével.

2014. 06. 22. 19:18

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon
Per Mertesacker a tegnapi Ghána elleni találkozón századszor szerepelt a német válogatottban. Ennek alkalmából készült az alábbi fotó Lukas Podolskival, arsenalos csapattásrával. És hogy miért írja Poldi, hogy Gratulálok, BFG?! Nos, Mertesackernek az ágyús szurkolók adták a becenevet, amely a “Big Fu*king German” rövídétése.
100 caps for Germany ! Congrats to the #BFG….. #dfb #germany #GERGHA #bfg #poldi #aha #selfie #100 #friends #afc pic.twitter.com/PuDPZxQFNz— Lukas-Podolski.com (@Podolski10) 2014. június 22.

2014. 06. 22. 19:17

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Sami Khedira és Jerome Boateng nélkül játszhat a német válogatott az Egyesült Államok ellen a harmadik csoportkörben. Khedira térdszalagja meghúzódott, Boatenget pedig már a Ghána elleni meccs közben le kellett cserélni csípőízület-bántalmak miatt. Mindkét játékost kezelésbe vette az orvosi stáb. Thomas Müller szemöldökét öt öltéssel kellett összevarrni, ezért ő sem edzhet.

– Az utolsó információm szerint Jérome hétfőn ismét edzhet, és valóban úgy néz ki, hogy elég jól van – mondta Oliver Bierhoff csapatmenedzser vasárnap este.

2014. 06. 22. 19:16

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Ausztrália és Spanyolország már a csoportkör második fordulója után elbúcsúzott a világbajnokságtól, de természetesen az egymás elleni meccsüket a tét nélküliség ellenére le kell játszaniuk.

– Teljesen motiváltak vagyunk. Nagyon tisztelem a spanyol futballt – mondta Ange Postecoglou szövetségi kapitány, aki reméli, hogy fiatal csapata felveszi a versenyt a világ egyik legjobb válogatottjával, és képes lesz győzelemmel zárni a tornát. Tim Cahill sárga lapok miatt nem játszhat, sérülés miatt Mark Bresciano és Mark Milligan pályára lépése kéréses.

2014. 06. 22. 19:05

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Őrültebbnél örültebb szurkolókból a világbajnokság tizedik játéknapján sem volt hiány – galériánkban belőlük válogattunk.

2014. 06. 22. 18:49

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Egy Las Vegas-i szerencsejátékos nagyon bízott az argentinok tegnap esti sikerében Irán ellen, éppen ezért 350 000 dollárt tett fel a dél-amerikaiak győzelmére. Sokáig nagyon úgy tűnt, hogy a bátor fogadó közel 80 millió forintot veszít a merész téttel, ám Messinek hála a vegasi anyagi biztonsága nem ingott meg. A Barca-sztár góljánál argentin szurkolók ezrei ugrottak magasba, ám vélhetően a legboldogabb ember 6000 mérföldre távolabb volt.

2014. 06. 22. 18:48

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Az olasz válogatott csapatkapitánya, Gianluigi Buffon optimista az utolsó csoportkörben esedékes Uruguay elleni meccs előtt.

– Háromból két eredmény nekünk kedvez, ez nem is olyan rossz. A kiesés keserű csalódás és nagy hiba lenne – mondta a világbajnok kapus, aki arra utalt, hogy a győzelem mellett a döntetlen is az ő továbbjutásukat eredményezné.

Az olaszok az Anglia elleni 2-1-es sikerrel kezdték a világbajnokságot, de aztán 1-0-ra kikaptak Costa Ricától.

2014. 06. 22. 18:45

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Az angol rendőrség figyelemmel kíséri a Brazíliában tartózkodó angol szurkolókat, mert attól félnek, hogy a Costa Rica elleni, utolsó csoportmeccset kihasználva összecsapások várhatók Belo Horizontéban az argentin drukkerekkel.

Rachel Barber, a világbajnokság angol rendőri egységének vezetője szerint a két csoport már egyeztetett a balhéról, de a hatóságoknak jelenleg nincs konkrét információjuk.

2014. 06. 22. 18:35

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

A holland válogatott szövetségi kapitánya, Louis van Gaal legutóbbi sajtótájékoztatóján éles kritikát fogalmazott meg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel szemben.

– A FIFA mindig a sportszerűségről beszél, de aztán mindig trükközik. Ez nem jó, ez nem sportszerű. Mi a fenéért csinálják ezt? – háborgott az edző, aki arra gondolt, hogy Hollandia hétfőn 18 órától játszik Chile ellen, ezen a meccsen dől el a csoport első és második helye, a velük azonos ágon lévő házigazda brazilok viszont 22 órától lépnek pályára, tehát eldönthetik, kivel szeretnének találkozni a nyolcaddöntőben.

A 62 éves kapitány a meccsnapok előtti rendszeres sajtótájékoztatók miatt is ideges.

– Ez nem okos dolog. A játékosoknak az edzésre, a meccsre kell összpontosítaniuk – mondta van Gaal, aki a játékvezetői döntések ellen szót emelt. – Volt két jogtalan büntető ellenünk, de ez más csapatok esetében is megtörtént. Ez veszélyeztetheti a vébé minőségét.

A Chile elleni meccset eltiltás miatt kihagyó Robin van Persie is megkapta a magáét a kapitánytól, aki nemes egyszerűséggel közölte, hogy játékosa hülye volt, mert annak tudatában kapott sárgát, hogy már volt neki egy.

2014. 06. 22. 18:25

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon
Arjen Robben Brazíliában az FCB TV-nek nyilatkozott.
A riporter első kérdése az volt, hogy hogyan érzi magát Robben. A holland játékos elmondta, jól van, jól vannak, nem is lehetnének másképp, hiszen két meccsből kettőt megnyertek eddig.
Robben hangsúlyozta, ők sem számítottak rá, hogy ilyen arányban megverik Spanyolországot, ám tudták, hogy nem lehetetlen a három pont megszerzése azon a meccsen.
A középpályás elmondta, hogy a Bayern Münchenben együtt futballozó csapattársaival még nem találkozott Brazíliában, de egy keveset azért tartják a kapcsolatot és örül a klub béli csapattársak sikereinek.
Az interjú végén a riporter odaadott egy labdát Robbennek, a játékosnak pedig ki kellett találnia, hogy miért különleges ez a labda. Nos, a holland egyből kitalálta, ugyanis az eddigi világbajnokságokat megnyerő nemzetek címerei voltak a játékszeren. Hollandia nem volt rajta, Robben pedig mosolyogva hozzátette, most már muszáj megnyerniük egy világbajnokságot, hogy ők is rajta legyenek a labdán.

2014. 06. 22. 18:23

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Szinte hihetetlen, de a FIFA vasárnap azt közölte, hogy még nem dolgozták ki a pontos menetrendjét annak, milyen jellegű sorsolás dönthet a vébé csoportkörének harmadik fordulója után a továbbjutásról, ha két csapat azonos pontszámmal, azonos gólkülönbség, és ugyanannyi lőtt góllal rendelkezik.

Az F-csoportban ez lehet a helyzet, ha Irán az utolsó meccsét ugyanolyan eredménnyel nyerni meg Bosznia-Hercegovina ellen, ahogy Nigéria kikap Argentínától. Ebben el kellene dönteni, hogy Irán vagy Nigéria jut az egyenes kieséses szakaszba.

2014. 06. 22. 18:04

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Már beszámoltunk róla, hogy egy férfi a pályára szaladt a Németország–Ghána mérkőzésen. A FIFA szóvivője, Delia Fischer bejelentette, hogy a fegyelmi bizottság vizsgálatot indított az ügyben.

A félmeztelen férfi felsőtestére feltételezhetően náci üzenet volt írva, tehát a cselekedete rasszista indíttatású. A brazil sajtó szerint Lengyelországból érkezett.

2014. 06. 22. 17:55
Olvasói sztorik