NB I

Tadejevics a Pécs első igazolása

A 25 éves horvát balhátvéd csütörtökön másfél éves szerződést írt alá a PMFC csapatához.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Miután decemberben kiderült, hogy a szakmai stáb nem számít Mohl Dávid játékára, biztossá vált, hogy balhátvéd pozícióban is meg kell erősíteni a PMFC keretét. Itt jelenthet megoldást a 25 éves Mario Tadejevics, aki csütörtökön délben aláírta másfél éves szerződését – írja a pécsi klub honlapja.

A védő Rijekában született, és korábban megfordult a horvát utánpótlás-válogatottakban is. Felnőttként szülővárosa csapatában mutatkozhatott be, de a horvát első osztály mellett megfordult a bosnyák élvonalban szereplő FK Sarajevóban is, ahol Robert Jarni volt az edzője. Pályafutása során nemzetközi mérkőzéseken is bőven gyűjthetett tapasztalatot, hiszen három alkalommal is szerepelt Európa Liga-selejtezőben induló együttesben.

– Robert Jarnit nagyra becsülőm, így elsősorban az ő személye miatt döntöttem a PMFC mellett. A kezei alatt garantált a folyamatos fejlődés és ez számomra rendkívül fontos – indokolta klubválasztását Mario Tadejevics. – Ennek ellenére nem hinném, hogy garantált helyem lenne majd a bajnoki kezdőcsapatban, azt nála ki kell érdemelni. Jó teljesítményt kell nyújtanom az edzéseken azért, hogy a kezdőrúgástól a lefújásig pályán lehessek és a csapat segítségére tudjak lenni. Korábban a Sarajevo futballistájaként már játszottam Pécsett, és meg kell mondjam, jó, de egyben kellemetlen ellenfélként emlékszem a piros-feketékre. Szerintem pszichésen kell a leginkább jó állapotba kerülni, csak úgy tudjuk tavasszal elkerülni a kiesőzónát. Én magam is minél magasabb szinten kívánok játszani és segíteni a PMFC-t, hogy bennmaradjunk az NB I-ben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik