A másodosztály élcsapata 3-1-re győzött Csank János együttese, a Vác FC ellen.
A Spartacus inkább hajtós, mintsem jó meccset játszott a grúz Dinamo Batumi ellen.
Bár a csapatok sokszor kombinatív megoldásokat választottak, a kapu előtt elfogyott a tudomány.
Az ETO sportigazgatója, Szasa Sztevanovics bejelentette, hogy végleges a csapat tavaszi kerete.
Szövetségi kapitányunk megbízott vezetőedzőként dolgozik a berlini klubnál. Videóval frissítve
Juan Cuadrado az ötödik legdrágább téli átigazolás volt a Premier League-ben.
Tavaly novemberben egy érdeklődő jelképes összegért akarta megvásárolni a patinás klubot.
Múlt héten betörők próbálták feltörni a házukat, az asszony emiatt retteg otthon.
Az MLSZ versenybizottsága véglegesítette az élvonal 18-29. fordulójának kezdési időpontjait.
Dario csapott egy görbe estét, miközben válogatottja történelmi sikerre készül az Afrika-kupán.
A szerződésének több opciója van; több feltételtől függ, hogy pontosan meddig marad Diósgyőrben.
A védő számára nehéz volt fejben feldolgozni, hogy az ősszel csapat nélkül kellett gyógyulnia.
Portugália, Izrael, Görögország, Albánia és Liechtenstein lesz az ellenfél az Eb-selejtezőben.
A bajnoki címvédő Debrecen 26 játékossal kelt útra Belek felé; öt fiatal is a felnőtt kerettel tart.
Clarke Carlisle, a PFA korábbi elnöke decemberben kísérelte meg az öngyilkosságot.
A magyar szélső gólpasszt adott a lengyel Lech Poznan törökországi felkészülési mérkőzésén.
A Vörös Örödögök korábbi bukott edzője, David Moyes úgy érezte, hogy elhíztak a játékosai.
Hosszútávon is csak a szerdán mutatott egységes játékkal lehet sikeres a HSV a Bundesligában.
A Real Madrid támadója mellett Sergio Ramos is megsérült, Marcelo pedig eltiltott.
Két edzőmeccs után szerdán könnyed, izgalmas program várt a Ferencváros labdarúgóira.
A Pápáról nyolc év után távozó védő csütörtökön pályára lép a Szeged-Grosics csapatában.
Gyűjtőcikk: a Balmazújváros hatot, a Szolnok hetet lőtt alsóbb osztályú ellenfelének.