A debreceni Balogh Norbert meglepődött, de nem cseréli le a góllóvőcipőjét.
Az EP képviselő, egyben MTK-elnök – minden kétséget kizáróan hiánypótló – bejegyzését kommentár nélkül közöljük.
Szépen kérek minden magyar focistát, hogy ha 2 millió €-t fizetnek érte és évi 1,7 millió €-s fizetést ajánlanak neki, azonnal igazoljon oda— Deutsch Tamás (@dajcstomi) 2015. augusztus 17.
A német RB Leipzig kapusa eltiltás miatt továbbra sem mutatkozhat be a másodosztályban.
Az Olaszországba szerződő Vécsei Bálint nem bánja, hogy kölcsönadták a harmadosztályba.
A Trónok harca című sorozat, a Jégvarázs és Beckhamék adnak ihletet a névadáshoz Angliában.
Nem Juan Cuadrado az egyetlen játékos, akit a torinóiak Olaszországba akarnak csábítani.
Ha nem támad fel a Diósgyőr, augusztus végén sor kerülhet az edzőváltásra.
Kovács Zoltán lesz a Videoton klubigazgatója?
Nagyon súlyos a Fejes András térdével ütköző Filip Pajovics koponyasérülése.
A Bp. Honvéd kiváló középpályása az olasz harmadosztályban folytatja pályafutását.
Máris elkezdték árusítani a feliratozott 7-es számú mezeket a klub szurkolói boltjában.
A Besiktas utánpótláscsapatának 12 éves játékosa egy cselsorozat után elképesztő gólt lőtt.
A spanyol válogatott védőnél elszakadt a cérna, amiért akár tizenkét meccses eltiltást is kaphat.
A Chelsea, és a Bayern München is vinné a matracosok egyik legjobbját, de mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.
Elkészült az élvonal 6. fordulójának bíróküldése.
Nagyon úgy tűnik, hogy máris megvan a Hamburgtól távozó válogatott játékos új klubja.
Nincs még egy címvédő a kontinensen, amely annyi pontot vesztett volna, mint a magyar csapat.
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légiós-körkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.
A német másodosztály harmadik fordulójának hétfő esti zárómeccsén Simon Krisztián csapata, az 1860 München 2-2-t játszott az 1. FC Nürnberg otthonában. Honfitársunk a kispadról nézte végig a meccset.
Az angol Premier League második körének utolsó meccsén Bogdán Ádám együttese, a Liverpool odahaza 1-0-ra nyert a Bournemouth ellen. A magyar kapus a kispadról nézte végig a mérkőzést.
A Paks ellen bokaszalag-húzódást szenvedő szombathelyi csapatkapitánynak a járás is nehezére esik.
Filip Pajovics elkezdte a hétfői edzést, majd a Szent György Kórházban kötött ki.
Vanczák Vilmos szerint nem rossz, hogy belekerült az argentin világsztár pályafutásába.
Tíz éve ellenünk debütált a válogatottban Lionel Messi – egy percet töltött a pályán…