Rangadó

Rangadó

Fél évre kölcsönbe megy a szintén NB II-es Kisvárda-Master Good csapatához Izing Martin – írja a Mezőkövesd honlapja.

Fél évre szóló kölcsönszerződést kötött a Kisvárda, valamint klubunk Izing Martin ügyében. Ha a szabolcsiak elégedettek lesznek a középpályással, akkor másfél éves végleges szerződést is kínálhatnak neki.

Izing tavaly érkezett Mezőkövesdre a Vasastól, és összesen 14 bajnokin lépett pályára, ebből 12-szer kezdőként. Sérülése után viszont ritkán jutott szóhoz, tavasszal csak a két utolsó találkozón, a Gyirmót és a Vasas ellen, csereként állt be. Idén még nem játszott tétmérkőzésen.

2015. 09. 06. 19:31

Ahogy arról mi is beszámoltunk a DVSC-TEVA 3-0-ra győzte le a Spartak Zlatibor csapatát.

Egy nagyon hasznos meccsen vagyunk túl. Összetett találkozó volt, ugyanis több célt is kitűztünk magunk elé ezen az összecsapáson. Először is a fiataloknak szerettünk volna lehetőséget adni a bizonyításra, egy komoly csapat ellen. Szem előtt tartottuk a sérülésből visszatérő játékosok terhelését, illetve, hogy játékban tartsuk a csapatot. Biztatóan mozogtak a fiatalok is. Volt, aki kifejezetten jól játszott, de olyan is, akinek nem úgy jött össze a meccs, ahogy azt elképzelte. Nagyon örülünk Horváth Zsolt teljesítményének is, aki adott két gólpasszt, és szerzett egy gyönyörű gólt. Lényegében ezért hoztuk ide, mivel egy jó játékosnak tartjuk, amit azt gondolom, a mai napon be is bizonyított. Tetszett a társaság mai játéka, mostantól viszont már az MTK elleni bajnokira koncentrálunk – mondta Kondás Elemér a www.dvsc.hu-nak.

2015. 09. 06. 18:58

Vasárnap Sajóbábonyban, a Borostyán Mihály Emléktornán lépett pályára a DVTK labdarúgó csapata – írja a dvtk.eu.

A barátságos mérkőzés előtt ünnepélyesen átadták a felújított Borostyán Mihály Sportközpontot és felavatták a Borostyán Mihály emléktáblát is. A találkozók időtartam 2×25 perc volt.

Sajóbábony VSE – Diósgyőri VTK 3-2 (2-0)

Sajóbábony, Borostyán Mihály Sportközpont, 500 néző Játékvezető: Rúsz Márton (Nagy Sándor, Rideg Martin)
Sajóbábony VSE: Árkocsevics – Tóth I., Molnár Cs., Tóth T., Hronyecz – Kerényi M., Balogh D., Nyeste, Tátrai – Bazsányi, Kovács P.
DVTK: Rados – Eperjesi, Lipták, Ivánka, Németh M. – Egerszegi – Bacsa, Vitekli B., Bognár, Nemes – Novothny

Cserék: Tátrai helyett Sebők, Kerényi helyett Nagy B., Bazsányi helyett Varga Zs. és Ivánka helyett Barczi egyaránt a 26. percben.

Gólszerző: Bazsányi (1-0) a 14., Tátrai (2-0) a 18., Novothny (2-1) a 29., Tóth I. (3-1) a 42. és Bognár (3-2) a 47. percben.

2015. 09. 06. 18:51

Egy jótékonysági mérkőzésen mutatta meg a világnak Edgar Davids, hogy még mindig nem kopott meg tudása. A holland válogatott egykori klasszisa a Real Madrid-legendák csapata ellen bombázott a kapuba.

2015. 09. 06. 10:34

Bár a nyári átigazolási időszakban egyetlen nagynevű kiszemeltjét sem tudta megszerezni a Manchester United, az angol klub nem adja fel. A hírek szerint Louis van Gaal menedzser egy 12 hónapos tervet dolgozott ki két klasszis, az egyaránt Real Madrid-játékos Gareth Bale és Cristiano Ronaldo leigazolására.

A Daily Mirror azt írja, a holland szakvezető első számú célpontja a villámgyors walesi szélső, akit ugyan ezen a nyáron is le akartak igazolni, ám a Madrid elhajtotta őket. Bale azonban így is prioritást élvez, de nem tettek le Ronaldo leigazolásáról sem, aki a hírek szerint nem ápol túl jó viszonyt a vezetőedző Rafa Benítezzel.

2015. 09. 06. 09:02
Olvasói sztorik