Válogatott

Gera: az északírek biztosan nekünk ugranak

A Ferencváros tapasztalt játékosa szerint 20-25 perc után nagyobb terület nyílhat a magyar válogatott előtt.

Kapcsolódó cikkek

A magyar válogatott vasárnap délelőtt elutazott Belfastba, ahol hétfő este Európa-bajnoki selejtezőt játszik Észak-Írország ellen. A korábbi 24 fős keret némileg változott, hiszen Juhász Roland sérülés, Tőzsér Dániel pedig eltiltás miatt nem léphet pályára, ezért ők el sem utaztak a csapattal, a Puskás Akadémia fiatal játékosa, Márkvárt Dávid viszont bekerült a keretbe. A küldöttséggel tartott Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, valamint Kubatov Gábor, az FTC elnöke is.

A Ferencváros tapasztalt játékosa, Gera Zoltán az előző két bajnoki mérkőzést az MTK elleni örökrangadón szerzett bordasérülés miatt kihagyta, de hétfő óta együtt készül a válogatottal. A pénteki, Románia elleni selejtezőről eltiltás miatt lemaradt, és a ferihegyi indulás előtt a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy rossz volt a csapattársait kívülről néznie, hiszen nagyon szeretett volna játszani.

– Az egy pont szerintem reális volt, küzdelmes meccset játszottunk. Sok helyzetet nem tudtunk kialakítani, de a lehetőségekhez képest ez egy jó eredmény volt – kezdte Gera Zoltán.

– A román vagy az északír csapatot tartja jobbnak?
– A románokat jobb csapatnak tartom az északíreknél, de két teljesen különböző stílust játszanak. Hétfői ellenfelünk az igazi brit futball képviselője, jól megszervezik a védekezésüket, és rögzített helyzetekből is nagyon erősek. A románok többet akarnak játszani, és többet is tudnak a futballból. Nehéz lesz Belfastban játszani, mert biztosan fel vannak tüzelve, tudják, ha nyernek, kijutnak az Európa-bajnokságra. Biztosan nekünk fognak ugrani, az elején talán még szűkös lesz a terület előttünk, de ha okosan játszunk az első húsz-huszonöt percben, akkor utána több területünk lehet.

– Mekkora esélyt lát a csoport első vagy a második helyének megszerzésére?
– Nekünk saját magunkkal kell foglalkoznunk, felesleges azt nézni, hogy az ellenfeleinknek hány pontjuk van. Minden a pályán fog eldőlni, ha az északíreket megverjük, akkor jó esélyünk van, ha nem, akkor a harmadik hely lesz reális számunkra. Úgy megyünk oda, hogy nyerni szeretnénk, de lesz ellenfél is a pályán, amely szintén győzni akar.

– Képesnek tartja a magyar válogatottat, hogy a hátralévő három meccsen kilenc pontot szerezzen?
– Szerintem teljesen felesleges három mérkőzésben gondolkodni. Nekünk a hétfői meccsben kell gondolkodnunk, aztán majd meglátjuk. Miután vége a mérkőzésnek, jöhet a következő, de ha túlságosan messzire nézel, akkor elbuksz.

– A Románia elleni találkozó után Dzsudzsák Balázs úgy vélekedett, hogy Tőzsér Dániel kikerülésével, illetve Gera Zoltán bekerülésével támadóbb lesz a csapat…
– Egy csapat annyit támad, amennyit a lehetőségei engednek. Való igaz, hogy én támadóbb szellemű játékos vagyok, mint Dani, de majd az edző eldönti, játszom-e, és ha igen, hol. Szerintem tévhit, hogy ha két csatárral játszik egy csapat, akkor az biztosan támadóbb, hiszen ha nem tud eljutni az ellenfél kapujáig, akkor hiába van ott a két csatár. Ez mindig a csapat játékától függ, és attól, hogy mit tudunk megvalósítani a taktikából.

Olvasói sztorik