Rangadó

Rangadó

Cristiano Ronaldo hétfőn este bemutatta az életéről szóló dokumentumfilmet. A Londonban tartott előadáson természetesen hemzsegtek a sztárok, de az eseményen aztán nem csak a Real Madrid-sztár rajongói bukkantak fel.

– Szórakoztató, de egyben furcsa is volt, hogy idegeneket engedtem a magánéletembe. Ezzel együtt jól éreztem magam, működött a kémia – mondta a Real Madrid portugál sztárlabdarúgója a „Ronaldo” című film bemutatóján. A 30 éves támadó hangsúlyozta: ő szerepel vásznon, Ronaldo, és nem pedig egy színész.

– Büszke vagyok arra, hogy ezekkel az emberekkel megcsináltuk ezt a filmet. Köszönöm a családomnak és a barátaimnak a támogatásukat – tette még hozzá Cristiano Ronaldo.

A hatalmas sikert hozó bemutatón a világklasszis támadó korábbi edzői, Carlo Ancelotti, José Mourinho és Sir Alex Ferguson is tiszteletét tette, de megjelent Gary Neville és Radamel Falcao is.

Természetesen voltak, akik ezt a jeles eseményt is a balhézásra használták fel, a mozi mellett ugyanis egy kisebb csoport a „Messi, Messi” kiáltással próbálta kizökkenteni a mosolygós klasszist, aki azonban rezzenéstelen arccal konstatálta az eseményeket.

2015. 11. 10. 11:26

Hétfőn este a Real Madrid hivatalos Twitter oldalán jelentette meg ezt a fotót, Puskás Ferenc előtt tisztelegve, Real Madrid mezzel, háttérben a legenda szülővárosával, Budapesttel.

2015. 11. 10. 05:50

Sikeres hetet zárt a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Athletic Bilbao csapata. A baszkok csütörtökön 5–1-re gázolták el a Partizan Belgradot az Európa Ligában, a hétvégén pedig 2–1-re győzött Ernesto Valverde vezetőedző csapata a bajnokságban. A bilbaóiak egyik rendkívül csinos szurkolója pedig nem akármilyen módon ünnepelte kedvenceik sikerét – írja cikkében a blikk.hu

AUPA ATHLETIC pic.twitter.com/CfNcgShDJ7— Las + sexys REALES (@lasmasdetw) 2015. november 4.

2015. 11. 09. 20:45

A norvégok elleni Eb-pótselejtezőre készülő A-válogatott tagjai Telkiből üzentek Simon Krisztiánnak, aki november első napján szenvedett keresztszalag-szakadást az 1860 München bajnokiján, ezért hosszú kihagyás vár rá.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s); if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = „//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3”; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));A norvégok ellen készülő A-válogatott tagjai Telkiből üzentek Simon Krisztiánnak, aki november első napján szenvedett…Szerző: MLSZ – Magyar Labdarúgó Szövetség, 2015. november 9.

2015. 11. 09. 14:29

A The Sun értesülései szerint a Bayern München a téli átigazolási időszakban még jobban megerősítené keretét, ezért szerződtetni akarja a Chelsea brazil szélsőjét, Williant. A 27 éves játékos a vergődő londoni csapat talán egyetlen jó formában lévő futballistája. A villámgyors támadó a Bajnokok Ligájában gyönyörű szabadrúgásgólokat szerzett, és a bajnokságban is többször eredményes volt. Willian 2013-ban, 30 millió fontért az Anzsi Mahacskalától érkezett A Chelseahez, ahol eddig 107 tétmérkőzésen 13-szor volt eredményes.

2015. 11. 09. 12:58

A hamarosan bemutatásra kerülő dokumentumfilmjéből bizonyára sok részletet meg fogunk Cristiano Ronaldo pályán kívüli életéről, de a most napvilágot látott videó biztosan nem lesz benne a portugál életéről szóló filmben. Az aranylabdás sztár egy válogatott mérkőzés után a repülőn fakadt dalra, egy Rihanna-slágert énekelt el, Pepe és Raúl Meireles legnagyobb örömére. Íme!!

2015. 11. 09. 12:37
Olvasói sztorik