Rangadó

Rangadó

Közel 10 ezer szurkoló várható a szombati DVTK–FTC NB I-es rangadón. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben jelezte, hogy a rendezvény helyszínét és az oda vezető közlekedési útvonalakat is biztosítják. A mérkőzést a Sportrendezvényeket Biztonsági Szempontból Minősítő Bizottság javaslata alapján az országos rendőrfőkapitány kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvénnyé minősítette. A rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjain a gépjárműforgalom jelentős megnövekedése, illetve a szurkolók utazásának biztosítása érdekében a mérkőzés előtt és után fokozott ellenőrzéseket hajt végre.

Ezzel összhangban a klubhonlap számolt be a jegyeladási adatokról. Mint írják, minden bizonnyal telt házas lesz a mérkőzést, ugyanis szerda délutánra alig 2 ezer darab belépő maradt szabadon. A Diósgyőri VTK közleményében felhívja a szurkolók figyelmét, hogy október 23-án a nemzeti ünnep miatt zárva tart az összes jegyértékesítési pont. A regisztrációs jegyek értékesítése október 19-én kezdődött és október 24-én 12 óráig, illetve a készlet erejéig tart.

2015. 10. 21. 17:52

A Premier League-ben szereplő Norwich City képviselői két napot töltöttek Budapesten a Ferencváros vendégeiként. A két klub közti együttműködésről is szó esett a találkozón, melyről Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója optimistán nyilatkozott a klub honlapjának.

– Elég sok mindenről beszéltünk, egy lehetséges játékosmozgásról is. A Premier League játékminőségben azért nagyon messze tart jelen pillanatban a magyar bajnokságtól. Azonban beszéltünk róla, hogy adott esetben – ha a szakmai stáb igényt tart rá –, vannak olyan játékosok, akik valamilyen konstrukcióban a Ferencvároshoz kerülnének a Norwich-tól, és segíthetnének nekünk abban, hogy nem csak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is elérjük a céljainkat – mondta Orosz Pál a FradiMédiának.

2015. 10. 21. 17:35

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

Ausztráliában szerdán rendezték az Ausztrál Kupa egyik elődöntőjét, amelyben Perth Glory együttesében a magyar középpályás, Sándor György is érdekelt volt. Az egykori válogatott tartja jó formáját, a Central Coast Mariners és a Wellington Phoenix után ezúttal is betalált, csapata pedig góljának is köszönhetően 3-1-re verte a Melbourne City-t.

Még kedden játszották a Szlovák Kupa negyedik fordulóját, amelyben a Priskin Tamással felálló Slovan Bratislava 3-2-re győzött az FC Nitra ellen. Itt is esett magyar gól, Priskin egy kipattanó után lőtt a jobb felsőbe.

2015. 10. 21. 14:24

Kevesebb mint három nap alatt a jegyek nagy része elkelt, több árkategóriában az utolsó belépők várnak gazdára a norvégok elleni hazai összecsapásra – szerdán délelőtt már csak mintegy 2000 jegyet lehet megvásárolni az Eb-részvételről döntő november 15-i találkozóra – írja az mlsz.hu.

A mérkőzés belépőit a meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon, illetve személyesen a Ticket Express két budapesti irodájában (Bálna, Syma Csarnok), a TEX hálózatában, országszerte több mint 300 partnerirodában, valamint a forgalmazásba bekapcsolódó NB I-es klubok jegypénztáraiban lehet megvásárolni, nyitva tartási időben.

A Magyar Labdarúgó Szövetség a pótselejtezőre is a korábban megszokott, a selejtezők során érvényes árakon kínálja a jegyeket, vagyis elhelyezkedéstől függően 3500, 4500, 8000 és 11000 forintért lehet belépőket vásárolni a találkozóra.

A TEX saját, budapesti irodáiban és a jegyárusításba bekapcsolódott klubok jegypénztáraiban a szurkolói kártyával rendelkezők mellett a kártyával nem rendelkező szurkolók is vásárolhatnak személyesen belépőt – kizárólag saját részre, személyazonosságuk igazolása után. A Magyar Labdarúgó Szövetség 3000 jegyet különített el azok számára, akik nem a kényelmesebb internetes jegyvásárlási formával kívánnak élni.

Kártyatulajdonosok a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, személyesen az irodák és pénztárak nyitva tartási idejében válthatják meg a jegyeket. A külföldi állampolgárok az interneten vouchert válthatnak ki, amelyet később belépőre cserélhetnek be, illetve útlevéllel vásárolhatnak jegyet a kiemelt jegypénztárakban. A párharc idegenbeli mérkőzésére szóló jegyek árusítása a hét második felében indul el.

2015. 10. 21. 12:55

Nem akármilyen jelenetnek lehettek szemtanúi a görög másodosztályú Larissza–Ergotelisz mérkőzés nézői. A vendégek egyik játékosa csapata 1-0-ás vezetésénél a földön maradt, valószínűleg húzni akarta az időt. A hazai pályaszemélyzet azonban sietett, hozták a hordágyat, rádobták, és miközben futottak vele lefelé, kétszer is elestek, majd az oldalvonal mellé hajították a sérült futballistát. Jó szórakozást!

2015. 10. 21. 12:11
Olvasói sztorik