Hírek

Klopp bemutatkozik az Anfielden!

Ma az El-ben néztünk körül...

Liverpool-Rubin Kazany 1!

Az Anfielden először ül a kispadon Jürgen Klopp: nyernek is a vörösök!
A közutálatnak örvendő Brendan Rogers távozott Liverpoolból, helyére a Dortmund korábbi sikeredzője, Jürgen Klopp érkezett a válogatott szünet ideje alatt. A német szakember már bemutatkozott a Pool kispadján: a White Hart Lane-en ért el 0-0-ás döntetlent a gárda.
Ahogy a Premier League-ben, úgy az EL-ben is botladozott eddig a társulat. A Bordeaux-i döntetlen még ugyan az elfogadható kategóriába tartozott, viszont otthon illett volna verni a Siont. nem így történt, Origiék ezáltal csak két pontig jutottak – a továbbjutáshoz most már muszáj lesz nyerniük az angoloknak!
A Rubin Kazany még rosszabban áll a csoportban, a tatároknak ugyanis csak egy egység áll a nevük mellett. A svájciaknál kikaptak, a gallokkal pedig megosztozkodtak a pontokon hazai környezetben. Ha ma megint pont nélkül maradnak a bordók, úgy jó eséllyel nem érik meg a focitavaszt a nemzetközi porondon.
Valery Chaliy legénysége a bajnokságban is gyengélkedik, 10 ponttal majdnem kieső helyen áll a gárda. A forma összességében gyenge, bár a minap egy gyenge együttest otthon azért lerendeztek. A támadósor gyengélkedik, különösen idegenben. Sergei Kislyak, a kazanyiak középpályása eltiltás miatt nem lehet ott a mai ütközetben.
A Liverpool egyértelműen motiváltabb lesz ma este, és Lallaánáék örömet szereznek Jürgen Kloppnak az első Anfield Road-i mérkőzésén. Tippünk masszív 1-es!

Partizan Belgrad-Athletic Bilbao Mindkét fél betalál: IGEN!

Gólváltást várunk a szerb-baszk rangadótól az L-csoportban!
Kevesen gondolták volna, hogy két játéknap után a szerb bajnok vezeti majd az L-jelű kvartettet. Pedig ez így van, ráadásul a belgrádiak eddig száz százalékosak. Előbb otthon verték az AZ Alkmaart, majd nyertek Augsburgban is. A két csatában hatszor voltak eredményesek, igaz, háromszor az ő védelmük is kapitulált.
A hazai pontvadászatban viszont nem megy ilyen jól a címvédőnek, Zivkovicék féltávhoz közeledve már tetemes, 11 pontos hátrányt szedtek össze az ősi ellenséggel szemben. Bojinovék idegenbeli teljesítményén kellene javítani, otthon azért általában behúzzák a meccseiket a kék-feketék. A minap az élcsapatnak számító Javort verték a Partizan Stadiumban Ljubinko Drulovic fiai. A bajnokságban 30-19 az összesített gólkülönbségük, mindezt 14 fellépésen hozták össze…
A keretben lesz hiányzó, Aleksandar Subić eltiltását tölti.
A Bilbao egyet nyert, egyet veszített az EL-csoportjában. AZ Augsburg ellen esélyeshez méltóan nyert a San Mamesben, viszont Alkmaarban kikapott. Ernesto Valverde alakulata a La Ligában rosszul rajtolt, mostanság szerzi is a pontokat, de idegenben még halovány a csíkos társaság (0-2-2). Legutóbb La Corunában vizitáltak a baszkok, és értek el 2-2-es végeredményt – az utolsó 10 percben kétszer betlizett a hátsó alakzat. A forma biztató, viszont a védelem még közel sem stabil. A keretben hiányzik még Muniain és Rico.
A szerbek képesek nagyon gyorsan futballozni, ugyanakkor a védelmük nekik is sebezhető, csak úgy, mint aktuális riválisuknak. A belgrádiak vannak kényelmesebb pozícióban, egy sikerrel akár le is tutizhatnák a továbbjutást. A kimenetelben nem vagyunk biztosak, viszont a gólváltást igencsak érezzük. Mi erre fogadunk!

Olvasói sztorik