Rangadó

Rangadó

A Videoton védője, Szolnoki Roland a klubhonlapnak nyilatkozva elárulta, a bajnoki szünetben is kemény edzésekkel készülnek.

– A háromhetes bajnoki szünetben sem tétlenkedünk, kemény edzésekkel készülünk a bajnokság második körének kezdetére. Igaz, a múlt hét valamivel lazább volt, mint egy átlagos hetünk, hiszen csak három napot edzettünk, ezek a tréningek azonban hosszabbak és keményebbek is voltak, mint amilyeneket szezon közben tart számunkra a szakmai stáb. Kedden, szerdán és csütörtökön edzettünk, majd kaptunk egy hosszú hétvégét, ami nagyon fontos volt a feltöltődésünk szempontjából, ezen a héten pedig már a megszokott menetrend szerint készülünk. Hétfőtől már kifejezetten a DVTK-ra koncentrálunk majd, hiszen nagyon fontos, hogy ott folytassuk a bajnoki szereplésünket, ahol a szünet előtt abbahagytuk. Különös pikantériája lesz ennek a találkozónak, hiszen Horváth Ferenc csapata ellen kell játszanunk, akik az első fordulóban igencsak megtréfáltak bennünket hazai pályán. Azóta azonban mi jó formába lendültünk, nekik viszont nem jött ki a lépés. Úgy gondolom, hogy a szünetet a DVTK is arra használja, hogy megerősödjenek, nekünk azonban ott is nyernünk kell, hiszen a célunk semmit nem változott, a szezon végén bajnoki címet akarunk ünnepelni – nyilatkozta Szolnoki Roland.

2016. 10. 06. 19:18

Elhunyt a korábbi világ- és Európa-bajnok jet-ski versenyző, a sportág örökös bajnoka, ifj. Vass László – tájékoztatta honlapunkat a gyászoló család.

A Rangadó.hu állandó szakértője, az MTK másodedzője, id. Vass László fia 42 éves volt.

2016. 10. 06. 18:50

Egybehangzó sajtóhírek szerint a Real Madrid Cristiano Ronaldóval és Gareth Bale-lel is megállapodott szerződésük meghosszabbításáról.

Az Express értesülései szerint Cristiano Ronaldo 2021-ig írt alá, míg Gareth Bale számára egy szintén hosszútávú szerződés keretében 91 millió fontot kínált a királyi gárda, amivel a Manchester United jövő nyári érdeklődését szeretné megakadályozni.

A spanyol Cope rádióállomás információja alapján a walesi klasszis már alá is írta az új megállapodást, de további részleteket nem közöltek. A további hírek szerint Toni Kroos és Luka Modric is közel áll a szerződéshosszabbításhoz, Keylor Navasnak pedig megdupláznák a fizetését annak érdekében, hogy marasztalják Madridban.

2016. 10. 06. 14:43

Úgy tűnik, hogy remekül érzi magát a Nizzában új otthonra lelő Mario Balotelli. A botrányhős támadó 5 tétmeccsen már 6 gólnál tart a Nice színeiben, a válogatott szünet miatt pedig most pihenőjét tölti. Így arra is jut ideje, hogy élvezze a francia Riviéra látványát. Balotelli az Instagramon mutatta meg luxusapartmanja kilátását az aranypartra. A teraszról csodás látvány tárul elé a parttal, szigetekkel, és a kék tengerrel. Íme!

Mario Balotelli (@mb459) által közzétett videó, 2016. Okt 5., 01:04 PDT

2016. 10. 06. 13:27
Olvasói sztorik