Válogatott

Petkovic: ha legyőzzük a magyarokat, akár elsők is lehetünk

A svájciak szövetségi kapitánya döntő fontosságú mérkőzésről beszélt a hivatalos sajtótájékoztatón.

Csütörtök délután megtartotta a hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját a svájciak szövetségi kapitánya, Vladimir Petkovic. A péntek esti Magyarország-Svájc vb-selejtezőt nem várják túl jó előjelekkel a vendégek, hiszen az utóbbi napokban Francois Moubandje Johan Djourou, Fabian Frei és Luca Zuffi sérülés, Granit Xhaka pedig eltiltás miatt nem játszhat.

– Már egy korábbi interjúban is hangsúlyoztam, hogy nem érjük be döntetlennel, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy győzzünk. Eleget tudunk az ellenfelünkről, pozitív és negatív elemeket is lehet említeni velük kapcsolatban. Elsősorban azonban a saját játékunk a lényeg. Tiszteljük őket, és láttuk az Eb-n, hogy mennyit fejlődtek. Franciaországban nagy tiszteletet vívtak ki maguknak, a belgák ellen is partiban voltak, a végén kinyíltak, ezért kaptak sok gólt – dicsérte a mieinket Petkovic, majd az Arsenal középpályásának, Xhakának a hiányára is kitért. – Nagyon sok támogatást tud adni egy focista a csapat számára, de egy játékos még nem jelenti az egész csapatot. Még nem szeretném elmondani, hogy, hogy kivel fogom őt pótolni, mert akkor túl sok tippet adnék az ellenfélnek, de annyit talán elárulhatok, hogy középpályással – tette hozzá viccesen a szövetségi kapitány.

– Szeretnénk meglepetést okozni, és az első helyet ellopni a portugálok elől. Holnap döntő mérkőzés vár ránk, talán a második hely sorsa is eldőlhet, de egy győzelem esetén komoly esélyünk lehet az első hely megszerzésére. Mindegy hogy ki kerül be a kezdőbe, aki a pályára kerül száz százalékot kell nyújtania – zárta a sajtótájékoztatót Petkovic.

Olvasói sztorik