Nemzetközi foci

„A kapusnak volt 45 rossz másodperce” és három perc után lecserélték

Rangadó
Rangadó

2016. 10. 06. 16:03

Nevetséges szabályok miatt csinált bohócot játékosából a Bradford menedzsere.

Egyszerre tette nevetségessé kapusát és a jelenleg EFL Trophy (szponzornevén Checkatrade Trophy) néven futó sorozatot Stuart McCall, a Bradford City menedzsere. A vörös hajú tréner ugyanis meglepőt húzott a Bury ellen 2-1-re megnyert találkozó 3. percében: lecserélte első számú hálóőrét, Colin Doyle-t.

– Volt egy rossz 45 másodperce – nyilatkozta a változtatásról Kenny Black, az angol harmadosztályú klub másodedzője a lefújást követően, de a háttérben ennél természetesen több van – írja a Guardian.

Az 1983-ban alapított kupasorozatban korábban – Johnstone’s Paint Trophy név alatt – csak a harmad és negyedosztályú klubok vettek részt, az érdeklődés pedig meglehetősen magas volt, hiszen minden indulónak reális esélye volt a trófea elnyerésére.

Az FA azonban 2016-17-től kezdve az új szponzorhoz új lebonyolítást is kitalált: a Premier League és a Championship csapataiból U-23-as játékosok szerepelhetnek, míg a többiekre ennél is speciálisabb szabályok vonatkoznak.

Kötelező ugyanis minimum öt, „első csapatos” játékost felküldeni. Ilyennek az számít, aki játszott az adott gárda utolsó bajnokiján vagy pályára lép a következőn, esetleg a kereten belül az öt legtöbb meccset letudó között van.

Ez tehát nehezebbé tette, hogy Rouven Sattelmaier, a Bradford City cserekapusa pályára léphessen az EFL Trophy meccsén, McCall pedig a fent tagolt sajátságos megoldást választotta arra, hogy a szabályokat betartsa, mégis kijátssza.

A szurkolók egyébként bojkottot hirdettek a sorozatra és angliai viszonylatban értelmezhetetlen létszámban látogatnak ki a találkozókra. Portsmouthban a második világháború óta a legkisebb nézőszám gyűlt össze – 1335 fő –, a Barnet mérkőzésén pedig mindössze 457-en voltak, míg a Port Vale meccsén a klubtörténet második legalacsonyabb látogatottságát mérték. Előbbi két csapat U23-as együttessel csapott össze.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.