A Manchester City edzője szeretné megoldani csapata problémáit.
Vida Kristopher sem tudott segíteni a DAC-on.
Vasárnap este is vele rohamoz a csapat.
Győzelmével továbbra is második a Bundesliga újonca – a magyar hálóőrrel a kapuban verte a Brémát.
Mourinhót már harminc másodperc után elszomorította korábbi csapata.
Pep Guardiola együttese óriási védelmi hiba után kapott gólt.
Győzelemmel folytatta bajnoki szereplését a portugál Benfica U17-csapata. A legutóbbi játéknapon debütált az együttesben a nyáron igazolt magyar támadó, Csoboth Kevin is, aki rögtön egy büntetőből szerzett góllal nyitott az Oeiras ellen 2-0-ra megnyert találkozón.
Vasárnapi légióskörkép: Köteles Lászlónak ötöt lőtt a Standard Liége.
A PSG és a Manchester United mellett már Jürgen Klopp együttesét is érdekli a 17 éves svéd tehetség.
Ancelotti elképesztő összeget áldozna Romelu Lukaku megszerzésére.
Nem mindennel volt elégedett az 1. FC Köln legyőzése után a Hertha BSC magyar edzője.
Hiába szorult ki a kezdőből, a Special One szerint egy hozzá hasonló legendának mindig lesz helye a csapatban.
Czvitkovics Péter szerint végig kézben tartották és uralták a debreceni meccset.
Az olaszok két évvel ezelőtti énekére sem árt emlékezni október 23-án.
Amikor pályára küldték, nagyon aktív volt arab klubcsapatában.
A walesi klasszis öt év alatt 195 millió fontot kereshet, amivel a világ legjobban fizetett játékosa lehetne.
Udinese-Pescara 1
Luigi Delneri ma mutatkozik be hazai közönség előtt az udinei kispadon – szerintünk sikerrel veszi az első akadályt!
Gyengén kezdte az idei kiírást a friuliai alakulat. A csíkosak beragadtak a rajtnál, mindössze 7 pontjuk van (2-1-5), a válogatott szünet alatt pedig a tulajdonos elérkezettnek látta az időt az edzőváltásra. Érkezett Luigi Delneri, aki rutinjával, tapasztalatával és szakértelmével megfelelő megoldás lehet a gárda összekalapálására. Mert azért annál több van ebben a keretben, mint hogy a kiesés ellen küzdjön.
A Dacia Arénában 1-1-2-es mérleggel szerénykednek Pericáék, csak a halovány Empolit sikerült legyőzniük. A játék is pocsék volt heteken keresztül, a múlt szombaton viszont a Juve vendégeként egészen jól futballoztak de Paulék. A végén ugyan kikaptak (2-1), de azért ráijesztettek a bajnokra.
Lesznek fontos hiányzói a társulatnak, Lodi, Badu, Kone, Faraoni és Ewandro sérült, tehát minden csapatrészben maradnak ki rutinos futballisták.
A delfinek is 7 egységnél járnak, egyetlen „sikerüket” azonban csak a zöld asztalnál érték el a Sassuolo vendégeként. Oddo mester együttese 1-4-3-as összmérleggel rendelkezik, vendégségben pedig 1-1-1 a soruk. A kékek igyekeztek erősíteni a nyáron, Pepe, Aquilani és Bizzarri személyében jó pár rutinos futballistát csábítottak a klubhoz – egyelőre azonban nem jönnek az eredmények. A formájuk nem az igazi, legutóbb a Samppal otthon remiztek, előtte a Chievp nyert nála simán.
A vendégeknél is lesznek kimaradók, Coda eltiltását tölti, Gyömbér és Manaj sérült – ez három kezdőjátékos, két belső bekk…
Az az érzésünk, hogy Delneri felrázza a csíkosakat, és a brigád otthon tartja a három pontot. Tippünk így: 1-es!
Torino-Lazio +2.5
Gólokból nem lesz hiány a meccsen
Két élcsapat találkozik ma Torinóban. A bikák 14 egységgel a 4. helyen tanyáznak, otthon 3-1-0-ás sorukhoz 10-3-as gólkülönbség társul – érdekesség, hogy csak az Empoli úszta meg a verést, a Roma, a Fiorentina és a Bolodna is beleszaladt a késbe. A bordók formája parádés, szeptember eleje óta nem kaptak ki, az utolsó három bajnokijukat pedig behúzták Mihajlovics mester fiai. A támadójáték nagyon rendben van, hétfőn ennek a Palermo látta a kárát. Betalált végre Ljajic is, a kreatív irányító kétszer is eredményes volt. Benassiék over/under mutatója 6/2. A 4-3-3-as felállás passzol a kerethez, amelyből két balbekk hiányzik (Molinaro, Avelar), viszont a fiatal Barreca megoldja ezt a posztot.
A Lazio is 14 pontnál jár, és Simeona Inzaghi legénysége is jó formának örvend: három bajnoki óta nem találtak legyőzőre a rómaiak, igaz, legutóbb majdnem megszakadt a sorozatuk, ám a ráadás ráadásában Immobile büntetőből egyenlített a Bologna ellen (1-1). A társulat rengeteg helyzetet dolgozott és hagyott ki – ezen mindenképpen javítania kell a kékeknek. Parolóék vendégként sem gyengék, Udinében és Bergamóban nyertek, a Chievónál remiztek, csak a Milantól szenvedtek vereséget. A keret nem lesz teljes, elsősorban a védelemmel lesznek gondok. Lukaku és Bastos sérült, Radu pedig eltiltott lesz ebben a csapatrészben. Rajtuk kívül a védekező középpályás Biglia marad még ki.
Mindkét fél felvállalja a nyílt játékot, és ez várható ma is. Helyzetekből és gólokból nem lesz hiány, három találatot tuti, hogy összehoznak a felek. Tippünk így: +2.5!
A klub egyelőre csak szűk két hónapos kihagyásról beszél Andrés Iniesta esetében.
Aldo Dolcetti 50. születésnapja éppen a magyar nemzeti ünnepre esik.
A Sport Mediaset információi szerint az olasz Inter ajánlatot készül tenni a Manchester City kegyvesztett védőjéért, Vincent Kompany-ért. A sérülékeny csapatkapitány Pep Guardiola érkezése óta nagyon kevés szerephez jutott, az idei szezonban csupán egy Ligakupa meccsen játszott.
A 30 éves belga válogatott védő szerződése csak 2019-ben jár le, de az Inter már januárban megszerezné. A rutinos hátvéd piaci értéke 30 millió euró körül mozog.
Első modenai gólja után nyilatkozott a csatár.
Fennállása során először végzett a tabella élén a Vikingur.
Jürgen Klopp nem bánja, hogy csapata gólt kapott és – egyelőre – nem listavezető.
A Sunday Express értesülései szerint a Manchester City is szívesen leigazolná a Borussia Dortmund csatárát, Pierre-Emerick Aubameyangot. Mint ismer, a City mellett a Chelsea és a Manchester United is vitte volna a gaboni támadót a nyáron, de végül egyikük sem tudott megegyezni a dortmundiakkal.
A hírek szerint azonban Pep Guardioláék a mai napig nem tettek le Aubameyang megszerzéséről, akiért 58 millió fontot sem sajnálnának, és aki a távozni készülő Sergio Agüerót pótolhatja majd – írja a goal.com


