Hírek

Udinese-Pescara

Rangadó
Rangadó

2016. 10. 23. 12:09

Udinese-Pescara 1!

Luigi Delneri ma mutatkozik be hazai közönség előtt az udinei kispadon – szerintünk sikerrel veszi az első akadályt!
Gyengén kezdte az idei kiírást a friuliai alakulat. A csíkosak beragadtak a rajtnál, mindössze 7 pontjuk van (2-1-5), a válogatott szünet alatt pedig a tulajdonos elérkezettnek látta az időt az edzőváltásra. Érkezett Luigi Delneri, aki rutinjával, tapasztalatával és szakértelmével megfelelő megoldás lehet a gárda összekalapálására. Mert azért annál több van ebben a keretben, mint hogy a kiesés ellen küzdjön.
A Dacia Arénában 1-1-2-es mérleggel szerénykednek Pericáék, csak a halovány Empolit sikerült legyőzniük. A játék is pocsék volt heteken keresztül, a múlt szombaton viszont a Juve vendégeként egészen jól futballoztak de Paulék. A végén ugyan kikaptak (2-1), de azért ráijesztettek a bajnokra.
Lesznek fontos hiányzói a társulatnak, Lodi, Badu, Kone, Faraoni és Ewandro sérült, tehát minden csapatrészben maradnak ki rutinos futballisták.
A delfinek is 7 egységnél járnak, egyetlen “sikerüket” azonban csak a zöld asztalnál érték el a Sassuolo vendégeként. Oddo mester együttese 1-4-3-as összmérleggel rendelkezik, vendégségben pedig 1-1-1 a soruk. A kékek igyekeztek erősíteni a nyáron, Pepe, Aquilani és Bizzarri személyében jó pár rutinos futballistát csábítottak a klubhoz – egyelőre azonban nem jönnek az eredmények. A formájuk nem az igazi, legutóbb a Samppal otthon remiztek, előtte a Chievp nyert nála simán.
A vendégeknél is lesznek kimaradók, Coda eltiltását tölti, Gyömbér és Manaj sérült – ez három kezdőjátékos, két belső bekk…
Az az érzésünk, hogy Delneri felrázza a csíkosakat, és a brigád otthon tartja a három pontot. Tippünk így: 1-es!

Torino-Lazio +2.5!

Gólokból nem lesz hiány a meccsen!
Két élcsapat találkozik ma Torinóban. A bikák 14 egységgel a 4. helyen tanyáznak, otthon 3-1-0-ás sorukhoz 10-3-as gólkülönbség társul – érdekesség, hogy csak az Empoli úszta meg a verést, a Roma, a Fiorentina és a Bolodna is beleszaladt a késbe. A bordók formája parádés, szeptember eleje óta nem kaptak ki, az utolsó három bajnokijukat pedig behúzták Mihajlovics mester fiai. A támadójáték nagyon rendben van, hétfőn ennek a Palermo látta a kárát. Betalált végre Ljajic is, a kreatív irányító kétszer is eredményes volt. Benassiék over/under mutatója 6/2. A 4-3-3-as felállás passzol a kerethez, amelyből két balbekk hiányzik (Molinaro, Avelar), viszont a fiatal Barreca megoldja ezt a posztot.
A Lazio is 14 pontnál jár, és Simeona Inzaghi legénysége is jó formának örvend: három bajnoki óta nem találtak legyőzőre a rómaiak, igaz, legutóbb majdnem megszakadt a sorozatuk, ám a ráadás ráadásában Immobile büntetőből egyenlített a Bologna ellen (1-1). A társulat rengeteg helyzetet dolgozott és hagyott ki – ezen mindenképpen javítania kell a kékeknek. Parolóék vendégként sem gyengék, Udinében és Bergamóban nyertek, a Chievónál remiztek, csak a Milantól szenvedtek vereséget. A keret nem lesz teljes, elsősorban a védelemmel lesznek gondok. Lukaku és Bastos sérült, Radu pedig eltiltott lesz ebben a csapatrészben. Rajtuk kívül a védekező középpályás Biglia marad még ki.
Mindkét fél felvállalja a nyílt játékot, és ez várható ma is. Helyzetekből és gólokból nem lesz hiány, három találatot tuti, hogy összehoznak a felek. Tippünk így: +2.5!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Real Madrid's Welsh forward Gareth Bale celebrates with Real Madrid's Spanish midfielder Marco Asensio (R) after scoring a goal during the Spanish League football match between Real Madrid and Getafe at the Santiago Bernabeu stadium in Madrid on August 19, 2018. / AFP PHOTO / JAVIER SORIANO
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.