Rangadó

Rangadó

A keményebb vasárnapi nap után hétfő délelőtt átmozgató jellegű tréninget vezényelt az NB I-es Videotonnak a szakmai stáb. A játékosok a bemelegítést követően az edzőpályán rótták a köröket, majd alapos nyújtással zárták a gyakorlást.

A délelőtti program azonban ezzel nem ért véget. A klubhonlap cikke szerint az edzőpálya a JA Centre of Excellence&Shooting Club területén található, ennek megfelelően többek között az agyaggalamb-lövészetet, az íjászkodást is kipróbálhatják az idelátogatók.

A játékosok azonban ezúttal a helyi paintballpályát, majd egymást vették célba. Az terepmintások és a sivatagi légiós csapat is egy-egy mérkőzést nyert, majd az utolsó, harmadik körre mindenki halhatatlanná vált a játék irányítóinak jóvoltából, így hangos nevetések közepette ért végét a hétfő délelőtti csapatépítő program.

2017. 01. 16. 17:37

Az ulloi129.hu szerint a német sajtó által a bajnoki címvédő Ferencvárossal is szóba hozott Florian Grillitsch a nyáron vált klubot. A Werder Bremen hivatalos oldalán jelentette be, hogy Grillitsch a szintén Bundesliga 1-es TSG 1899 Hoffenheimhez igazol fél év múlva.

A honlap korábban azt írta, külföldi lapértesülések szerint a 21 éves osztrák U-válogatott védekező középpályást is csábítják a zöld-fehérek. A játékos jelenleg Achilles-ín-sérülés miatt külön edzésmunkát végez Brémában.

2017. 01. 16. 15:47

Három évvel ezelőtt ezen a napon, 2014. január 16-án vesztette életét hosszas betegség után a Diósgyőr fiatal kapusa, Rakaczki Bence. Az 1993-as születésű hálóőr 2012-ben került a DVTK felnőtt csapatának keretébe, és első idényének végén jelezte a csapat orvosainak, hogy gyengének érzi magát és izomfájdalmakra is panaszkodott. Ekkor, a vizsgálatok során derült ki, hogy a fiatal sportoló leukémiában szenved. Halálának harmadik évfordulóján a DVTK egy megható videóval emlékezett meg elhunyt tehetségéről.

2017. 01. 16. 14:52

Újabb játékossal bővült az NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár kerete – jelentette be a klub honlapja. A tavaszi idényt kölcsönben tölti a fejér megyeieknél az 1997-es születésű Lipcsei Ádám, aki a Puskás Akadémiától érkezik.

A nyíregyházi születésű, korosztályos válogatott fiatal a védelem közepén érzi legotthonosabban magát. Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy az előző bajnokságban négy alkalommal pályára lépett a felcsútiak NB I-es csapatában is. Az őszi idényben ugyan többször is szerepelt a Puskás Akadémia másodosztályú meccskeretében – három bajnoki találkozón 270 percet, egy Magyar Kupa mérkőzésen 90 percet töltött a pályán -, ám elsősorban az NB III-as gárdában kapott szerepet. Ott viszont alapembernek számított, eltiltása kivételével – egyszer kiállították -, valamennyi alkalommal kezdőként futhatott ki a gyepszőnyegre, s csupán egyszer cserélték le – olvasható a honlapon.

2017. 01. 16. 14:47
Olvasói sztorik