NB I

Lazovics: mást gondoltam a magyar labdarúgásról

A Videoton szerb válogatott támadója több gólt várt magától, de bízik a bajnoki címben.

A listavezető Videoton jelenleg Dubajban edzőtáborozik, s Danko Lazovics ismerős vidékre “tévedt”, lévén korábban a Zenittel háromszor, egyszer pedig a Partizannal járt már ott. A 49-szeres szerb válogatott támadó eredményes őszi szezont zárt, ám még jobb folytatásban bízik.

– Bevallom, mást gondoltam a magyar labdarúgásról, mielőtt idejöttem. A szervezettség, az infrastruktúra, minden rendben van. Itt a Vidinél, pedig minden úgy működik, mint egy top klubnál, nagyon örülök, hogy a nyáron úgy döntöttem, ide igazolok. Szóval kellemes meglepetés volt számomra az elmúlt pár hónap. Szerintem a játék sem ment rosszul, de több gólt vártam magamtól. Most már ezen kár gondolkodni, a lényeg, hogy a csapat vezeti a tabellát. Az első helyről várjuk a folytatást, minden esélyünk megvan a bajnoki címre – én pedig nem titkoltam eddig sem, hogy az aranyéremért jöttem – olvasható Lazovics nyilatkozata a Vidi hivatalos honlapján.

A Zenit elleni felkészülési meccs kapcsán elmondta, hogy remek éveket töltött az orosz együttesnél, s számára valamivel több lesz ez, mint egy sima felkészülési meccs.

– Az edzőtáborok nem tartoznak a legizgalmasabb napjaim közé. Viszont kétségtelen, szükség van ezekre a hetekre, hogy jól szerepeljünk és elérjük a céljainkat. Ötödször vagyok ebben a szállodában, háromszor a Zenittel, egyszer a Partizannal jártam itt. Ideális ez a helyszín, jók a pályák és a hotelre sem lehet panasz – értékelte a körülményeket.

Olvasói sztorik