Rangadó

Rangadó

Vereséggel kezdte a tavaszi szezont a Nyíregyháza Spartacus. Az NB II-es csapat az első fordulóban 3-1-re kapott ki a Váctól.

– A csapat igazi magyaros futball játszott: hetven méteren védekezett, kevés volt az ütközés, az első gól előtt pedig mi támadtunk, abból rúghatott szögletet aztán a Vác. Visszaköszönt a tél eleji butaság, de miután ezt részletesen átbeszéltük, és felhívtuk rá a figyelmet, abban bíztam, ezt újból nem követjük el. Remélem ez egyszeri volt, mert garantálom, ha valaki újból ilyen taktikai hibákat csinál, az nem játszik többet ebben a csapatban – mondta a nyiregyhaza.hu-nak Véber György vezetőedző.

A Vác ellen még nem játszhatott az utoljára igazolt Takács Tamás. A Debrecenből érkezett középcsatár gólokkal szeretné segíteni a Szparit.

– Szeretném ahhoz segíteni a Nyíregyházát, hogy a közös célunkat elérjük. Bár az első mérkőzés nem sikerült jól, remélem Zalaegerszegen megkezdődik egy jó sorozat – mondta Takács Tamás játékos.

2017. 02. 22. 17:11

Remek szezont futnak a népszerű energiaital, a Red Bull által szponzorált csapatok Európában: az RB Salzburg vezeti az osztrák bajnokságot, és a Gulácsi Pétert is foglalkoztató RB Leipzig pedig a Bayern München mögött a második helyen áll a Bundesligában. Ha a bajnokság végén is hasonlóképpen végeznek a gárdák, akkor mind a két klub kvalifikálhatja magát a Bajnokok Ligája főtáblájára.

A Salzburger Nachrichten nevű újság szerint az UEFA azonban azt tervezi, hogy a két csapat közül csak az egyik indulhat majd a BL-ben. A salzburgi egyesületnek és a magyar válogatott hálóőr klubjának is Dietrich Mateschitz a tulajdonosa, így az Európai Labdarúgó Szövetség nem szándékozik egy versenysorozaton belül mind a két csapatnak megadni az indulás jogát.

2017. 02. 22. 13:58
Olvasói sztorik