Bajnokok Ligája

Falcao: hiányzott belőlünk a gyilkos ösztön

A Monaco csatára csalódottságának adott hangot a Manchester City elleni vereséget követően.

Mint ismert, kedd este a Monaco 5-3-as vereséget szenvedett a Manchester City otthonában a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján – mindezt úgy, hogy Falcao második gólját követően a hercegségiek 3-2-re még vezettek a második félidő derekán. A két találata mellett egy büntetőt is hibázó kolumbiai csatár csalódott, hogy nem játszottak okosabban, de szerinte csapatának így is van esélye a továbbjutásra:

– Óriási csalódás a végeredmény. Hiába vezettünk kétszer is, nem tudtunk ráülni az eredményre, nem tudtuk megölni az angolok játékát – egyszerűen hiányzott belőlünk a gyilkos ösztön, amire ezen a szinten már nagy szükség lenne. Nem játszottunk okosan, ami ilyen futballisták ellen megengedhetetlen. Ők kíméletlenül kihasználják a hibáidat. Ennek ellenére ez az 5-3 nem egy szörnyen rossz eredmény, a továbbjutás kérdése továbbra is nyitott. Hiszek benne, hogy otthon jobbak leszünk, és kiütjük a Manchester Cityt – nyilatkozta a Monaco gólzsákja a riportereknek a lefújást követően.

Olvasói sztorik