NB II

Jövőre NB I-es lehet a Fradi fiókcsapata is

A Soroksár beadja a licenckérelmet.

A csakfoci.hu értesülései szerint az FTC fiókcsapata, a Soroksár beadja az NB I-es licenkérelmet, tehát, ha a csapatnak sikerülne kivívnia a feljutást, vállalná az élvonalbeli szereplést. A Soroksár jelenleg vezeti az NB II-t. A lap szerint az elvi döntés megszületett a fentiekről, március közepén pedig hivatalos lépések is követhetik majd mindezt.

Bár NB I-es klubok második csapatai nem szerepelhetnek az élvonalban vagy a másodosztályban, a Soroksár helyzete teljesen más, ők külön klubnak minősülnek ebben az esetben, nem klasszikus értelemben vett második csapatnak. Hasonló volt a helyzet, amikor a Videoton és a Puskás Akadémia között szakmai kapcsolat volt, ám mindkét együttes szerepelt az NB I-ben.

A Soroksár feljutása a Fradinak is nagy segítséget jelentene, hiszen a perifériára kerülő labdarúgókat könnyedén kölcsönadhatná egy másik első osztályú együttesnek. A Soroksár sportigazgatója április 1-jétől az a Dragóner Attila lesz, aki eddig az FTC utánpótlását koordinálta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.