Stefano Pioli lesz a Fiorentina vezetőedzője.
Formában van a Frankfurt másodedzője.
A Sporting bejelentkezett a kevés játéklehetőséget kapó szélsőért.
A szezon végét sem várják meg a Real Betis szakvezetőjének menesztésével.
Nyáron Marcelino veszi át a komoly hagyományokkal rendelkező csapat irányítását
Az MLSZ elektronikus adatbankjában módosították az adatokat.
A csapat góljainak több mint a felét lőtte az évadban a veterán csatár.
Nem mindennapi jelenettel próbálta feldobni a hangulatot a Kilmarnock-Dundee FC skót élvonalbeli mérkőzés játékvezetője, Craig Thompson, akinek az asszisztense miatt néhány percig állt a játék. Andrew McWilliam partjelzőnek ugyanis a mérkőzés közben gyomorproblémái voltak, ami egészen az oldalvonal melletti hányásig fajult – a közelben lévő játékos bánatára.
A spori a „rókázásért” piros lapot mutatott fel a kollégájának, tette mindezt természetesen a kamerák kereszttüzében.
Kiesések, tüntetések ‒ az Újpest tulajdonosának csapatai képtelenek jól szerepelni.
A Barcelonával kellene versenyezniük a bajoroknak.
Fél évvel a csapatot sújtó repülőgép-szerencsétlenség után visszatért a kolumbiai Medellínbe a Chapecoense csapata.
A brazil együttes a dél-amerikai Szuperkupa-párharc szerdai visszavágójára érkezett, az április 5-én rendezett első mérkőzésen hazai pályán 2-1-re legyőzte az Atlético Nacionalt.
A Chapecoense gépét kettős tűzoltó vízsugárral fogadták a repülőtéren, s a helyi szurkolók lelkesen üdvözölték a vendégek küldöttségét.
„Egy szörnyű sorscsapásból egy nagy barátság bontakozott ki, mi már mindörökre testvérek leszünk” ‒ jelentette ki a keddi ünnepségen Federico Gutierrez polgármester.
A Chapecoense decemberben a Nacional elleni Copa Sudamericana-döntőre utazott, amikor repülőgépe – vélhetően a kifogyott üzemanyag miatt – röviddel a leszállás előtt lezuhant Medellín közelében. A klub 19 játékosa hunyt el a 71 áldozattal járó szerencsétlenségben. Később a kolumbiai egyesület kezdeményezésére a Dél-amerikai Labdarúgó Szövetség a Chapecoensét nyilvánította a második számú kontinentális kupasorozat győztesének.
A két gárda mostani párharca a Recopa Sudamericanáért folyik, ugyanis az Atlético Nacional tavaly júliusban elhódította a Libertadores Kupát. A visszavágóra a tragédia hat túlélője közül négyen elutaztak: a játékosok közül Jackson Follmann, Alan Ruschel és Neto, továbbá Rafael Henzel rádiós újságíró.
Harmadszor lett hazája csapatának szövetségi kapitánya.
Ezúttal az MTK-t irányító Tamási Zsolt volt soron.
Gianni Infantino az olasz szövetség elnökével is tárgyal a rasszista incidensről.
Szélesi Zoltán szövetségi edző a zárt védekezés feltörését gyakoroltatta az U17-es válogatottal.
Thomas Tuchelt tartják a legesélyesebbnek Arséne Wenger posztjára.
Kárász Krisztián sajnálja, hogy 14 év után el kell hagynia a Fradit a tartalékcsapat megszüntetése miatt.
A brazil klasszis igent mondott a katalán klubnak.
Henning Berg nem érti, pontegyenlőségnél miért a több győzelem rangsorol.
Az Úrkút játékosa, Tróbert Attila ezzel a góllal biztosította csapata győzelmét az Öskü ellen a Veszprém megyei első osztály 26. fordulóban.
Már a külsővel adott passz sem volt akármi, a találat pedig… Minek kis gólt lőni, ha lehet nagyot is?
A londoniak a Middlesbrough-t is legyőzték, amely így kiesett a Premier League-ből.