NB I

A Videoton edzője meglepődött az NB I egyik egyedi szabályán

Henning Berg nem érti, pontegyenlőségnél miért a több győzelem rangsorol.

A Videoton FC norvég vezetőedzője, Henning Berg az nrk.nooldalon elmondta, még soha nem hallott olyan, hogy pontazonosság esetén elsőként a győzelmek száma rangsorol egy bajnokságban, ahogyan az NB I-ben.

A fehérváriak gólkülönbsége 12-vel jobb, eddig kettőből kétszer megverték a kispestieket, mégis a második helyen állnak, mert 16 meccset nyertek, riválisuk pedig eggyel többet.

„Erről a szabályról még nem hallottam, de itt tényleg így van. Persze, követjük a szabályt, bár több gólt szereztünk, jobb a gólkülönbségünk és kétszer legyőztük őket” – magyarázta a szakvezető.

A sors úgy hozta, hogy ez a két együttes éppen az élvonal utolsó fordulójában találkozik egymással harmadszor.

„Sok minden történhet a vége felé, de az utolsó körben találkozunk, majd meglátjuk, utána kinek hány pontja lesz” – tette hozzá.

Henning Berg a varsói Legiával lengyel bajnok lett az első idényében, fél évvel később mégis kirúgták. A Videotonnal kötött szerződése jövő nyárig szól. A magyar bajnokcsapatnak már a BL-selejtező korai szakaszában pályára kell lépnie, a második és harmadik pedig az Európai Liga-selejtezőben próbálkozhat.

„A magyar bajnokság és a Videoton sem számít kiemeltnek, úgyhogy kemény feladatnak ígérkezik” ‒ mondja Berg.

Olvasói sztorik