Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt Bernd Storcknak, az MLSZ nemrégiben kinevezett sportigazgatójának első magyarországi munkanapjairól, ezek következményeiről, illetve a közelgő válogatott mérkőzésről és az MLSZ klubokkal, szurkolókkal való párbeszédéről.
– Az MLSZ azzal a céllal nevezte ki a német szakembert, hogy átalakítsa az utánpótlás-képzést, felügyelje az utánpótlás-válogatottakat, az akadémiai munka során felvetődő problémákat, kezelje ezeket, és egyfajta iránymutatást adjon abban, hogyan kell továbblépni az utánpótlás kiválasztásában, képzésében és fejlesztésében – mondta az MLSZ új sportigazgatójáról, Bernd Storckról az MLSZ szóvivője, Sipos Jenő. – Tőle azt várja az MLSZ vezetése, hogy megszabja ezt az irányt, ismerje meg az utánpótláscsapatokat, és ha szükséges, hajtson végre változtatásokat.
– Berúgta az ajtót, ha szabatosan akarok fogalmazni. Valóban az első perctől kezdve nem az íróasztal mellé ült, hanem kiment a pályára, figyelte az edzéseket, a mérkőzéseket, és azonnal reagált a történésekre az ő meglátása szerint. Leült az edzőkkel, vezetőkkel beszélni, elmondta az elképzeléseit, javaslatait, kérte, hogy támogassák a munkájában, és azt is felajánlotta, hogy aki hajlandó elfogadni az ő nézeteit, és megfelel az ő elvárásainak, azzal természetesen szívesen dolgozik tovább, aki pedig nem, az természetesen távozhat – ismertette a szóvivő, hogyan teltek a német szakember első napjai Magyarországon.
– Újfajta stílus jelent meg a magyar labdarúgásban, de azt gondolom, az elmúlt évek azt bizonyítják számunkra és a közvélemény számára is, hogy lépni, változtatni kellett – folyatta Storck jellemzését Sipos Jenő. – Ő olyan gyakorlati szakember, aki nem az íróasztal mellett ül, hanem kimegy a pálya szélére, és azonnal közli az elvárásait, meglátásait. Nagyon bízunk abban, hogy ez a fajta munka eredményes lesz a magyar utánpótlás, a magyar utánpótlásképzés szempontjából, és látható eredményei lesznek néhány éven belül. Hiszen ezért hozta őt az MLSZ vezetése, hogy mutasson irányt, egy olyan irányt, ami valóban ahhoz vezet, hogy felzárkózhassunk Európához.
– Ugye az egyik edző esetében alapvetően eltértek a nézetek a képzésfejlesztés, az edzői munka során. A másik esetben Szalai László egyébként is az edzőközpont vezetője, ez a fő hivatása, emellett vállalta az U20-as válogatott vezetését. Most belépett az új német sportigazgató, és azt mondta, a teljes utánpótlással szeretne foglalkozni, beleértve az U20-as válogatottat, szívesen felkészítené és kivinné a világbajnokságra a csapatot. Szalai László pedig teljes munkaidejében a korábbi feladatával foglalkozna, a magyar edzőképzéssel, és ebben semmiféle konfliktust vagy egyebet nem kell keresni, visszatért az eredeti helyére, az edzőképzés vezetéséhez, Bernd Storck pedig az utánpótláscsapatok felügyelete mellett vezeti az U20-as válogatottat is. Így néz ki ez gyakorlatban, és majd eljön az idő, amikor értékeljük ezt az időszakot. Az szokatlan, hogy olyan szakemberrel találkoztunk, aki valóban nem az íróasztal és a monitor mellett ül, hanem a pálya szélén van, és azonnal reagál a pályán történtekre. Lehet, hogy ez hiányzott az magyar utánpótlásképzésből, meglátjuk majd, milyen eredménnyel jár – ismertette Sipos Jenő, miért történtek a személyi változások egyes utánpótláscsapatok élén.
A Görögország elleni, jövő vasárnapi válogatott mérkőzés is szóba került, a szóvivő tájékoztatása szerint, már csak néhány száz jegy maradt, vélhetően telt ház lesz, tehát közel 22 ezer néző buzdíthatja majd a válogatottat az Európa-bajnoki selejtezőn.
– Mi is készülünk erre mérkőzésre, a szurkolók kiszolgálásával kapcsolatban. Nem csak a hagyományosan megszokott mérkőzésfelvezetés lesz, hanem próbálunk egy kis show-t is tenni a műsor elé, és ezért is kérem a szurkolókat, hogy ne az utolsó pillanatban jöjjenek ki a stadionba, hanem már jóval előbb, legalább egy órával a kezdés előtt foglalják el a helyüket, hiszen tartalmas műsorral próbáljuk kitölteni az időt.
Az MLSZ elnöksége legutóbbi ülésén elhatározta, hogy a közeljövőben egyeztetéseket kezd és intézkedéseket tesz a nézőtéri kiszolgálás és a szórakozás minőségének javítása érdekében, és folytatni kívánja a párbeszédet, ezt is ismertette Sipos Jenő.
– Első körben egyeztetünk a klubokkal, hogy mit tud adni az MLSZ, mit tud adni a klub ahhoz, hogy a kiszolgálás minősége javuljon. Majd továbbmegyünk a szurkolók, társadalmi csoportok felé. Valóban van egy ilyen kezdeményezés, és remélem, olyan megállapodás, végeredmény születik, ami mindenki számára elfogadható. Hangsúlyozni szeretném, minden egyes szurkolóra szükség van a stadionokban, legyen az ultra, nem ultra, gyerek, nő. Azt szeretnénk, ha jó hangulatú mérkőzések lennének, és ebben kell megtalálni a megoldást a jövőben.