NB I

A sportigazgató vezeti az U20-csapatot

Szalai László helyett a német Bernd Storck irányítja a magyar fiatalokat az új-zélandi világbajnokságon.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Az MLSZ vezetése Mészöly Géza tavaly decemberi távozása után Szalai Lászlót, az edzőképzés igazgatóját bízta meg az U20-válogatott felkészítésével a júniusi, új-zélandi világbajnokságra. Megbízatásakor a szakember aggályát fejezte ki amiatt, hogy jelentős többletfeladatot jelent és kockázatot hordoz a két feladat egyidejű ellátása. Ezzel együtt az MLSZ vezetésének kérésére a fenti felvetés ismeretében Szalai kezdte meg a csapat felkészítését azzal, hogy az érintettek minél előbb végleges és megnyugtató megoldást keresnek.

Mint ismert, márciustól új sportigazgatót nevezett ki a szövetség a német Bernd Storck személyében. A szakember azonnali munkába állása és rövid tájékozódása után megnyílt a lehetősége annak, hogy az U20-as csapat vezetését is önálló feladatként láthassa el egy sportszakember, és a stratégiai jelentőségű területtel, az Edzőképző Központ munkájával, a hazai edzőképzés reformjával is teljes munkaidőben foglalkozhasson az arra kijelölt vezető, annak érdekében, hogy az edzőképzés, azon belül az utánpótlásedzők képzése minél gyorsabban és minél magasabb színvonalon hozhasson változást a magyar labdarúgásban – írja az MLSZ honlapja.

Bernd Storcknak a válogatott vezetésének átadásával kapcsolatos javaslatát elfogadva, a szakemberekkel történt egyeztetést követően az MLSZ vezetése úgy döntött, hogy az U20-as világbajnokságra készülő csapat felkészítését mostantól a sportigazgató végzi. A német szakember a feladatot megtisztelőnek tartja, és a közeli határidővel járó nehézségek ellenére örömmel vállalta. Az utánpótlás-sportigazgató kérése esetén Szalai László minden segítséget megad az eddigi tapasztalatai átadásával, a felkészülési folyamat szakmai támogatásával.

Munkája megkezdésekor Storck is jelezte az MLSZ vezetésének, hogy csak abban az esetben tud felelősséget vállalni az időben közelálló feladatok eredményességéért, ha a csapatok felkészítése, irányítása a közvetlen hatáskörébe kerül. Rövid információgyűjtés, tájékozódás, és a márciusi mérkőzések megtekintése után egyeztette szakmai elképzelését a szövetségi edzőkkel, így Mihalecz Istvánnal, az U16-os válogatott edzőjével is. A két szakember konzultációja után a két fél úgy ítélte meg, hogy kettejük szakmai filozófiája oly mértékben eltérő, amely nem teszi lehetővé a hosszútávú, hatékony közös munkát. Ezért az MLSZ és Mihalecz István közös megegyezéssel szerződést bontott.

A magyar U20-válogatott New Plymouth városában játssza csoportmeccseit, elsőként június 1-jén Észak-Korea ellen, majd három nappal később Brazíliával, végül június 7-én Afrika bajnokával.

Olvasói sztorik