NB I

„Nem megmondóember akarok lenni”

Az MLSZ új utánpótlás-sportigazgatója, a német Bernd Storck nem prédikálni, inkább segíteni szeretne.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Az MLSZ csütörtök délelőtt sajtótájékoztatón mutatta be az új utánpótlás-sportigazgatót, Bernd Storckot. Az 52 éves szakember a Bochum és a Borussia Dortmund színeiben játszott a Bundesligában, edzőként a VfB Stuttgart, a Hertha BSC, a Wolfsburg, a szerb FK Partizan, a Borussia Dortmund, a kazah FK Almaty és a görög Olimpiakosz voltak az eddigi állomásai, illetve szövetségi kapitányként irányította Kazahsztán válogatottját.

2012-ben a görög Olimpiakosz akadémiájának sportigazgatója és az U20-csapat vezetőedzője lett, ő irányította a pireuszi fiatalokat az ifjúsági Bajnokok Ligájában. Ő felelt a játékosok hosszú távú fejlesztéséért, valamint a korosztályos csapatok futballfilozófiájának és edzéstervének kidolgozásáért. Az utánpótlásedzők stábjának vezetőjeként ő felelt a játékosok taktikai és fizikális felkészítéséért, a szakmai stábok koordinálásáért, valamint a felnőtt kerethez kerülő játékosok kiválasztásáért. A klub megfigyelői hálózatát vezette, és új, mindenre kiterjedő adatbázist készített a klub által kiszemelt labdarúgókról.

Storck rövid életrajzi bemutatkozással kezdte a beszélgetést, ebből megtudhattuk, hogy 27 évesen, egy sérülés miatt kellett abbahagynia a játékot, akkor kezdett edzőként tevékenykedni. A magyar U17-es és U18-as válogatottról már vannak benyomásai, látott edzéseket és mérkőzéseket. Feladata lesz a válogatottak fejlesztése az utánpótlástól egészen a felnőtt csapatig, de elsősorban az akadémiák szakszerű működésének hatékonyabbá tétele. A különböző teszteket, vizsgálatokat is felügyeli, mert ezeket nagyon fontosnak tartja – szeretné a korábbi tudását átadni.

Elmondása szerint nagyon fontos az egész országban kiépíteni a megfelelő infrastruktúrát az utánpótlásban, mert sok klubnak magasabb szintre kell emelnie az akadémiáját. A belga Double Pass cég illetékeseivel ma is eszmecserét folytatott az akadémiák szakmai szintjével kapcsolatban. Az ő feladata segítséget nyújtani az akadémiáknak, hogy a szakmai szintjük emelkedjen – ebben az MLSZ maximálisan partner. Fontos, hogy ez a szakmai fejlődés meglátsszon a korosztályos válogatottak teljesítményén.

– Fontos a tehetségek kutatása, felfedezése. Ismernem kell minden magyar játékost, hogy a legjobbakat válogassuk ki közülük a válogatottak számára. Nem csak egyes tehetségeket szeretnék megismerni, mindenkit meg kell vizsgálnom, hogy képet kapjak, ki való a válogatotthoz. A klubokban fogok kutakodni, rendszeresen eljárok hozzájuk. Nagy feladat előtt állok, de szeretném elérni, hogy „békeidőben”, amikor nincsenek meccsek, tartós kapcsolatot alakíthassak ki, és mindenkivel megismerkedhessek. Inkognitóban, álruhában fogok ott tölteni néhány napot, de persze hivatalos beszélgetések is leszek, szemügyre veszem az öltözőket, a pályákat és az orvosi hátteret is.

A legenda szerint amikor a Bajnokok Ligájában a Chelsea ellen játszottak, a komoly mérkőzés ellenére másnap máris futóedzést vezényel a Hertha BSC játékosainak… Storck megerősítette, hogy valóban így történt.

– Az élet nem áll meg soha, mindig virrad egy másnap, amikor regenerálódni kell, és készülni a következő megmérettetésre. Nem szabad ölbe tett kézzel ülni, vagy bandázni, bulizni, hiszen nagyon gyors játék a mai totális foci. Nem a múltban szeretnék élni, adasson meg nekem a lehetőség, hogy a feladathoz pozitívan hozzáállva a jövőért dolgozhassak. Ahhoz, hogy jó pedagógus lehessek, hogy példát mutassak, nekem is jól kell tudnom játszani. A lényeg, hogy a hibajavítás nálam egyenlő a pedagógiával.

Az új sportigazgató szerint a német foci sikereinek titka a szervezettség, illetve az, hogy minden, mindenhol a megfelelő konstrukcióra épüljön. Nagyon fontos továbbá az együttműködés a klubok és a szövetség között, ez korábban Németországban sem volt meg. Az is elengedhetetlen, hogy a fiatal játékosok időben megmutathassák magukat. Nem csak a készségek tekintetében, de fejben is megfelelő képzettségi szinten kell lenniük, ám ezen kívül is rengeteg dolgot kell folyamatosan fejleszteni náluk.

Kérdésre válaszolva Bernd Storck kifejthette, pontosan mire vonatkozik a szövetségi megbízatása.

– Arra, hogy az utánpótlást terelgessem, felépítsek egy szakmai színvonalat, és szintén a munka fontos része, hogy amikor a nagy válogatottról van szó, egyeztessek Dárdai Pállal. Elsősorban az utánpótlás-válogatottak és az akadémiák szakmai felkészítése a dolgom, illetve az, hogy együttműködjek a klubedzőkkel. Szeretek személyes véleményt kialakítani, segítem az edzők munkáját, és szeretném, ha átvennék tőlem, amire képes vagyok. Látni fogják, hogy nagyon keményen fogok dolgozni a siker érdekében. Számomra az a siker, ha látják a megfelelő stílust, akik nézik a csapataimat U11-tóől U21-ig. A látványos, szervezett, strukturált játék általában látható, ahogyan a megfelelő fizikai állapot és a felkészültség is.

Az utánpótlás-sportigazgató még nem töltött sok időt hazánkban, de a fiatalokról máris jó véleménnyel van, ugyanakkor a hiányosságaikat is felfedezte.

– Mondhatom, hogy nagyon jó, minőségi fiatal játékosok vannak itt, akik szeretnének teljesíteni, odateszik magukat, nem félnek, nem húzzák vissza a lábukat, de egy stílust ki kell tudni alakítani számukra. Tapasztaltam sok mindent. Nyílt gondolkodásúak, befogadóak, motiváltak a magyar fiatalok, de volt olyan benyomásom is, hogy túlmotiváltak. Szervezetlenül voltak rámenősek. Többet ésszel, mint erővel – ez nálam is nagyon fontos. Alapvetően persze mindig a labdás játékost kell figyelni, de szerintem nem csak ő számít, hanem az is, hogy a többi kilenc plusz egynek meglegyen a feladata. Már láttam olyan játékost is, akihez ragad a labda, sosem passzol, pedig fontos lenne, hogy ha hozzákerül, gyorsan elpasszolja, ezáltal gyorsuljon a játék. Gondolom, az elkövetkező napokban, hetekben az U17-es csapat a legfontosabb, mert hamarosan selejtezőt játszanak hazai pályán. Megpróbálom őket is stílussal felvértezni. Ajánlásokat fogalmazok meg akár az orvosi, akár a fizikai felkészítés terén. Nem szeretnék prédikálni, nem megmondóember akarok lenni, csak kiegészítésekkel, szakmai véleményekkel élnék, ami a klub- és válogatott edzők munkáját kiegészíti, rendszeresen faggatni fogom őket, mit tehetek az ő érdekükben.

Hangsúlyozta: meg kell teremteni a lehetőségét, hogy a fiatalok fejben és fizikai értelemben is megfelelően gyorsak legyenek a pályán, tehát ne csak gyorsan fusson valaki, hanem játsszon, passzoljon is gyorsabban. Lesznek olyan edzések, amelyek az egy-, maximum kétérintős játékról, a tiki-takáról fognak szólni. Storck nem tartja kizártnak, hogy néhány német edző követni fogja őt.

– A legkönnyebb dolog lenne olyan edzőket importálni Németországból, akiket ismerek, de én abból főzök, amink van, hiszen immár egy csapat vagyunk a magyar szakemberekkel. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, hogy felkérést kaptam egy ilyen komoly futballmúlttal rendelkező országból, és amikor minden rendben van, már itt sem leszek. A felelősségvállalással nincs semmi gondom, de eleinte tessék engem támogatni. Lehet, hogy elfogy az időm, mire le tudok tenni valamit az asztalra, de nem félek, előretekintek. Hogy mennyi közöm lesz a nagy válogatotthoz, még nem tudom, majd Dárdai Pállal megbeszélem. Az életem Budapesten fog zajlani, nem repülök haza minden pénteken, mert ideköltöztem. Hazajárhatnék hétvégente, de példát is szeretnék mutatni, ezért inkább meglátogatom a mérkőzéseket és az edzőkollégákat.

Az utolsó kérdés arra vonatkozott, mivel lenne elégedett a hároméves szerződése lejárta után?

– Nagyon fontos, hogy a topligákban szerepeljenek a kiemelkedő játékosok, illetve a selejtezőkben helytálljanak a válogatottak. Az a célom, hogy mindezt megfelelő strukturáltsággal megalapozzuk. Ha a jövő meg van alapozva, akkor fogom sikeresnek érezni a munkámat. Az akadémiák nem kevés pénzt kapnak az MLSZ-től, de segíteni kell nekik ezeket az összegeket felhasználni. Nem diktálni akarok, nem fogom megmondani, hogy a klubokban, az akadémiáknál mi legyen a munkarend. Inkább szeretném szövetségi szinten elősegíteni, hogy a szakmai színvonal emelkedjen.

Olvasói sztorik