NB I

Nem akarja elszalasztani

Ami nyáron nem sikerült, most összejöhet: Eszlátyi István bemutatkozhat az élvonalban!

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Két mérkőzés vár a Lombard Pápa csapatára ezen a héten a Ligakupa C-csoportjában: kedden Zalaegerszegen, pénteken pedig Kaposváron lép pályára az együttes, amelynek jó esélyei vannak a továbbjutás kiharcolására. Ennek érdekében Zsivóczky Gyula vezetőedző számos alapembert is a kezdőcsapatba jelölt a ZTE ellen: a tervek szerint Sekour, Arszics, Szűcs Lajos, Nagy Sándor, Tóth Gábor, Rodenbücher István, Présinger Ádám és Tóth Bence is ott lesz a pályán. Rajtuk kívül azonban lesznek a nyáron nagy reményekkel igazolt 27 éves lett csatár, Aleksandrs Cekulajevs is bizonyíthat, nem beszélve az NB II-es BKV Előre csapatának kölcsönadott, de most visszarendelt 23 éves középpályás Dóczi Krisztiánról, illetve a próbajátékon lévő 21 éves csatár Eszlátyi Istvánról.

Eszlátyi gyerekkorában Tolna megyei klubokban focizott, aztán az MTK-hoz került, és a Pécs csapatában is szerepelt, de az NB I-ben nem mutatkozhatott be, mert a baranyaiak kölcsönadták a Kozármislenynek. Ott azonban nem voltak vele megelégedve, és szintén továbbpasszolták, méghozzá a BKV Előre SC-nek. Az igazi kiugrást a fővárosi NB II-es csapatban nyújtott teljesítménye hozhatta volna el számára, hiszen tavasszal gyorsan alapemberré vált, és létfontosságú góljaival bennmaradáshoz segítette a közlekedésieket. Erre felfigyelt két élvonalbeli klub is, és a nyár folyamán Egerben és Siófokon is megfordult, de a próbajátékból ilyen-olyan okok miatt mégsem lett szerződés, ezért visszatért a BKV-ba, de a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, ősszel csak árnyéka volt tavaszi önmagának.

– Az elmúlt félévem nem alakult pozitívan a BKV Előrében, nem nyújtottam olyan teljesítményt, mint tavasszal, és nem rúgtam annyi gólt sem. Sokat kivett belőlem a nyári mászkálás – magyarázta Eszlátyi István. – Jó lett volna, ha nyáron sikerül máshova elmennem, de így alakult. Fél éve figyelnek a pápaiak, és ezen a két meccsen dől, hogy el velük kezdhetem-e a téli felkészülést, vagy sem, ezt a lehetőséget most nem fogom elszalasztani, azon vagyok, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsak Zalaegerszegen és Kaposváron.

A Pápa vezetőedzője, Zsivóczky Gyula már évekkel ezelőtt felfigyelt a tehetséges csatárra. A tréner a Rangadó.hu megkeresésére értékelte az elmúlt hónapok bajnoki szereplését is.

– Megadom azoknak a lehetőséget, aki kevesebbet szerepeltek a bajnoki mérkőzéseken, és van próbajátékosunk is, megnézzük, kikkel tudunk erősíteni – mondta Zsivóczky Gyula, aki szeptember elején vette át a Lombard FC irányítását. – Eszlátyi István volt nálam az utánpótlás-válogatottban, Dóczi Krisztián pedig kölcsönben szerepelt a BKV-nál, de visszaigazoltuk, így ismét teljes jogú tagja a Lombard Pápának. Maximalista vagyok, ezért teljesen nem lehetek elégedett, csupán félig-meddig. Az eddigi három hónapos időszak tűzoltás volt. Amikor két ponttal átvettük a csapatot mentálisan nagyon fel kellett rázni a társaságot. Azóta mentálisan és fizikálisan is léptünk előre egy kicsit, de sokkal többet szeretnénk fejlődni az előttünk álló hónapokban.

További hír a két klubbal kapcsolatban, hogy Enyingi Marcell marad a közlekedésieknél, Nagy Gergőre azonban egyik helyen sem tartanak igényt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik