rendőrség

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Megvertek egy futballbírót vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Encsencsen, a játékvezető súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett – közölte a térségi rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel. Tamásné Berki Bianka elmondta: a rendelkezésre álló adatok alapján a községben megtartott labdarúgó-mérkőzésen az encsencsi csapat egyik játékosa bántalmazta a játékot vezető 37 éves nyírbátori férfit. A rendőrök a 27 éves elkövetőt a helyszínen elfogták, ellene garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás. Bíróverés, amire nincs mentség Az encsencsi egyesület elhatárolódik a játékvezetőt és az asszisztenst bántalmazó labdarúgó cselekedetétől. A megyei harmadosztály mátészalkai csoportjában a rangadók rangadójának titulált Encsencs SE – Geszterédi FC összecsapás (0-2) csúnya véget ért – írja a szon.hu. A tabella élén álló hazai egylet a kilencvenedik percben 1-0-s vesztésre állt, amikor a második helyezett vendégek megszerezték a második gólt. Mindez olyannyira feldühítette a házigazdák futballistáját, Kóródi Andrást, hogy Nagy Ferenc játékvezetőre és kollégájára támadt. Meglehetősen brutális módon. – Nagyon sajnáljuk a történteket, elnézést kérünk a sporitól, ugyanakkor az egyesület elhatárolódik Kóródi András cselekedetétől, nyilvánvaló, hogy ilyen játékosnak nincs helye köztünk – szögezte le Szabó Sándor, az Encsencs edzője. – Amikor a labdarúgó bejött az öltözőbe, mondtam neki: pakoljon, szedje össze a cuccát, és távozzon! Erre nincs mentség, még úgy sem, hogy véleményünk szerint lesgyanús szituációból esett a vendégek második gólja. Egykapuztunk, beszorítottuk az ellenfelet, amikor egy kontrából elcikázott a geszterédi gyerek, és belőtte a másodikat. A védőnél ekkor ment fel a pumpa, ahogy a jegyzőkönyvben szerepel: ököllel megütötte a bírót, majd sípcsonton rúgta az asszisztenst. Ezután lefogták, a játékvezető pedig két percet hosszabbított, és lefújta a meccset. A Szabolcs Online információi szerint Kóródi Andrásnak korábban már meggyűlt a baja a törvénnyel, amiért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Mivel a bántalmazott játékvezető orvoshoz fordult, aki hivatalból feljelentést tett, az encsencsi futballista alighanem semmi jóra nem számíthat. A labdarúgást legalábbis – minden bizonnyal – évekre elfelejtheti. Rendőrségi közlemény A Nyírbátori Rendőrkapitányság garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást K. András 27 éves encsencsi lakos ellen. A rendelkezésre álló adtok alapján 2012. november 18-án délután, egy Encsencsen megrendezett labdarúgó mérkőzésen az encsencsi csapat egyik futballistája bántalmazta a játékot vezető 37 éves nyírbátori férfit. A bántalmazás során a játékvezető nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A nyírbátori rendőrök az elkövetőt a helyszínen elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként kihallgatták.
2012. 11. 19. 10:40
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Pénteken, az Újpest–Siófok bajnoki mérkőzés előtt, 16 órától dr. Terdik Tamás rendőrkapitány és Nagy Imre százados várja a hazai szurkolókat a Szusza Ferenc Stadion médiatermében. A megváltozott jogszabályi háttérrel kapcsolatban kötetlen eszmecserére invitálja a szurkolói csoportok képviselőit a IV. kerületi rendőrkapitányság. A találkozón az újpesti kapitányság részéről dr. Terdik Tamás rendőrkapitány, valamint a közrendvédelmi osztály vezetője, Nagy Imre százados kíván szurkolóinkkal beszélni, de természetesen várják a másik oldal kérdéseit is a 17 óráig tartó rendezvényen.
2012. 11. 15. 10:18
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk Nyolc és fél millió forintba került a magyar válogatott három hazai barátságos mérkőzésének rendőri biztosítása – derül ki abból a válaszból, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter Szilágyi György Jobbik-politikus írásbeli kérdésére adott. Az ellenzéki képviselő a bolgár, az ír és az izraeli válogatott elleni meccsek rendőri biztosításának költségeiről érdeklődött – írja az MTI. A miniszteri válasz alapján az izraeli csapat elleni augusztusi találkozó kiemelt kockázatúnak számított, a stadionon belüli és az azon kívüli rendőri biztosítás költsége 5 millió 454 ezer forint volt. A Bulgária elleni februári és az Írország elleni júniusi mérkőzés normál kockázatú volt, előbbi biztosítása nagyjából 2 millió, az utóbbié 949 ezer forintjába került a rendőrségnek. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a jogszabályoknak megfelelően nem fizetett a rendőri biztosításért – olvasható Pintér Sándor válaszában. Kivételt képez ez alól annak költsége, hogy az MLSZ-szel kötött szerződés értelmében a bolgár és az ír válogatottat, valamint a játékvezetőket szállító buszokat közlekedési járőrök kísérték a szállásukról a stadionhoz, majd vissza; ez ugyanis nem számít közfeladatnak.
2012. 09. 07. 10:02
Olvasói sztorik