puskás

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Veszprém 1-1-es döntetlent játszott a veretlen listavezető Puskás Akadémia otthonában az NB II Nyugati-csoportjának tízedik fordulójában. A hazaiak részéről Kleinheisler László bombagóllal szerzett vezetést, amit a második félidőben Homma Kazuo egyenlített ki. Zsolnai Róbert három lesgólt szerzett, Baracskai Roland pedig egy alkalommal a kapufát találta el. Nem volt szerencséje a felcsúti együttesnek, de a Veszprém rászolgált az egy pontra. Nem véletlenül mondta Vágó Attila vezetőedző, hogy erkölcsileg is sokat ér ez a döntetlen.
2012. 10. 26. 10:58
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Több mint tíz létesítményből álló, Európában is különlegesnek számító sport- és szabadidőpark létrehozásáról döntött a kormány – írja az MTI. A jelenlegi Puskás Ferenc Stadion körül felépülő létesítményeket az élsportolók mellett a szabadidős sportolók és a gyerekek is használhatják majd. Az építtető Nemzeti Sportközpontok csütörtöki tájékoztatása szerint a kormánydöntés értelmében magyar építészekkel terveztetik meg az épületeket, köztük a 65 ezer fős új nemzeti labdarúgó-stadiont is. A jelenlegi Puskás Ferenc Stadion körüli területen több mint tíz új létesítmény – és a hozzájuk kapcsolódó parkolóház – épül fel. Ezek közé tartozik az új nemzeti labdarúgó-stadion, egy úszó- és vízilabda-komplexum, egy multifunkcionális sportcsarnok, egy edzőcsarnok a labdajátékok számára, valamint egy tornacsarnok, továbbá megújul a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok és a Millenáris Velodrom is. A létesítményeket nem csak az élsportolók használhatják majd. – Legalább harmincéves adósságát törleszti az ország ezzel a beruházással, ekkora a lemaradásunk a sportlétesítmény-fejlesztéseknél – mondta Vígh László kormánybiztos, aki hozzátette, hogy a beruházás több ütemben valósul meg. A tervezésre és az új sportpark kialakításának előkészítésére 2013-ban csaknem 1,4 milliárd forintot költ az állam, a munka néhány héten belül elkezdődhet. Az építkezések első üteme 2016-ban zárulhat, a korábbi terveknek megfelelően ekkor adhatják át az új nemzeti labdarúgó-stadiont. A beruházás második üteme 2020-ra készülhet el.
2012. 10. 11. 13:20
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Az MSZP felháborítónak tartja, hogy az Orbán Viktor által létrehozott felcsúti futballakadémia több pénzhez jutott a társaságiadó-kedvezményből (TAO) származó támogatásokból, mint a másik négy látvány-csapatsport összesen. A szocialisták az új sportállamtitkártól várnak változtatást – írja az MTI. Varga László országgyűlési képviselő azt mondta, a támogatások ilyen elosztását szakmai indokok nem támasztják alá, az alapítvány ráadásul a TAO-támogatás nagy részét a felcsúti stadion építésére fordítja. Erről, csakúgy, mint a támogatási összegekről, az atlatszo.hu számolt be a napokban. Az MSZP-s politikus szerint ez azt jelzi, hogy az Orbán-kormány „emlékművet” akar emelni magának Felcsúton. Sürgette, hogy a pénzek elosztását a jövőben kössék objektív szempontokhoz, a teljesítményhez és a nézőszámhoz. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a diósgyőri futballcsapat mérkőzéseit átlagosan 7.500-an nézik meg a helyszínen, míg Felcsúton mindössze 1.800-an laknak, most mégis ott épülhet új stadion, miközben számos támogatási kérelem hónapok óta "parkol" a gazdasági minisztériumban. Az MSZP továbbra is azt szorgalmazza, hogy a társaságiadó-kedvezménnyel ne csak az öt látvány-csapatsportot, hanem az összes olimpiai sportágat támogathassák a vállalkozások – mondta Varga László, abban bízva, hogy az új sportállamtitkár, Simicskó István változtat a pénzek elosztásának jelenlegi módján.
2012. 10. 10. 14:17
Olvasói sztorik