kispest

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Ki is üthette volna ellenfelét a Mezőkövesd-Zsóry, mégis pont nélkül maradt a Budapest Honvéd-MFA ellen az NB II Keleti-csoportjának tízedik fordulójában. Bár azt már szombat este tudni lehetett, hogy a Mezőkövesd akkor is aztabella élén marad, ha vereséget szenved, mindenki abban bízott, hogy a szép időben, az ünnepi napon négy pontra növelik előnyüket a házigazda borsodiak. Ehhez képest a mérkőzés elején a vendégeknek voltak nagyobb lehetőségeik, hazai oldalon pedig Hamar Ádám szabadrúgás utáni csúsztatása jelentett lehetőséget a gólszerzésre. Aztán a 28. percben Elek Norbert csak szabálytalanul tudott szerelni a tizenhatoson belül, a jogos büntetőt Erdélyi értékesítette (0-1). Ezután futószalagon mezőkövesdi helyzetek következtek, de a végjátékban Szántainak volt szüksége bravúrra egy szabadrúgásnál. A második félidőre felszívta magát a házigazda, a vendégek pedig beálltak védekezni. Lipusz egyenlített az 52. percben majd ismét Szántai mutatott be egy bravúros védést. A mezőkövesdi csatárok újabb kihagyott ziccerei mellett a vendégek jószerével csak pontrúgások után kerültek helyzetbe, majd megfogyatkoztak, Baráth Botondot ugyanis kiállította a játékvezető. Az emberelőnybe került Mezőkövesd előtt óriási sansz kínálkozott a győzelem megszerzésére. A hazaiak azonban mindent kihagytak, Hamar például a felsőlécre fejelt. A kitámadás aztán megbosszulta magát, a 90. perc elején jó kontrát vezetett a Honvéd-MFA, és Vécsei a hálóba lőtt. A hátralévő percekben nyomott a Mezőkövesd, de egyenlítenie nem sikerült, így bejött a futball örök törvényszerűsége: a kihagyott helyzetek alaposan megbosszulták magukat (1-2).
2012. 10. 24. 21:50
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Lombard Pápa hazai pályán 2-1-re győzött a Honvéd ellen az OTP Bank Liga 11. fordulójában. Támadófelfogásban kezdett mindkét csapat, a Honvéd két ziccert is kihagyott, majd a harmadikat értékesítette, így az első félidő derekán vezetett, ám a gól felébresztette a hazai együttest, amely Marics révén még a szünet előtt egyenlített. Bár a második játékrészben a vendégek fölényben játszottak, a hazaiak szép kontrákat vezettek, s az egyik ilyen akció végén Arszicsot buktatták a 16-oson belül, a megítélt büntetőt pedig Marics belőtte, így a Pápa otthon tartotta a három pontot.
2012. 10. 20. 21:10
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Okoronkwo gólja döntött a Budapest Honvéd otthonában a Pécs javára, így csapata nagyon fontos győzelmet aratott az OTP Bank Liga tízedik fordulójában. Az előző bajnokihoz képest Supka Attila több poszton is változtatott a kezdőben. Zseljkovics játszotta a balvédő szerepét, de Nagy Olivér és Solomon Okoronkwo is a kezdőben kapott helyet. Már a nyolcadik percben előnyhöz jutottak a baranyaiak, egy védelmi hiba után Grumics indult meg a szélen, középre adott, ahol Okoronkwo érkezett, a légiós pedig egy finom bokamozdulatot követően bebombázta a kapuba a labdát. A folytatásban inkább küzdelem volt a pályán, mintsem szép játék, a szünetig maradt az egygólos pécsi vezetés. A második játékrész elején megfogyatkozott a hazai együttes. Baráth ütközött Okoronkwóval, majd a Honvéd-játékosa fejbe rúgta a földön fekvő pécsit, így azonnal piros lapot kapott. A mérkőzés hátralévő részében többnyire mezőnyjáték folyt, helyzetig csak elvétve jutottak a csapatok. A PMFC végül mindhárom bajnoki pontot bezsebelte.
2012. 10. 06. 09:19
Olvasói sztorik