Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Gyorsan vezetést szerzett a Haladás, a második percben Radó András jobboldali beadását a hosszún érkező Andorka Péter hat méterről, félfordulattal a jobb sarokba vágta (1-0). A hatodik percben a Radó fellökéséért megítélt büntetőt Andorka a bal sarokba helyezte (2-0). A fájóan kevés, mindössze három magyar játékossal kezdő Honvéd a mezőnyben nem játszott rosszul, de a Haladás valamennyi lendületes, korszerű akciója gólveszélyes volt. A 19. percben Fehér Zoltán indította Radót a jobb oldalon, a támadó elsőre még Kemenes Szabolcs kapusba lőtt, a kipattanót azonban hat méterről a jobb sarokba helyezte (3-0).
Az eleredő esőben a nagy kedvvel futballozó vasi gárda újabb gólokat szerezhetett volna, mégis a vendégcsapat szépített. A 31. percben Diakite fejjel megcsúsztatott labdáját Faggyas Milán tíz méterről lőtte a kapu közepébe (3-1). Egyik csapat sem fektetett túl nagy hangsúlyt a védekezésre, a félidő hajrája is fordulatos játékot hozott – tudósít a szombathelyi klub hivatalos honlapja.
A szünet után a kispesti csapat átvette az irányítást, a hazaiak ekkor elsősorban kontráikban bízhattak volna, ám az első félidővel ellentétben ekkor rengeteg labdát elszórtak a középpályán, így komoly helyzetig el sem jutottak. A 75. percben Lovrics jobb sarokra tartó büntetőjét védte bravúrral Rózsa Dániel, ám fél perccel később Hidi Patrik 14 méteres lövésénél már a Haladás kapusa is tehetetlen volt (3-2). A 83. percben egy védelmi kihagyást Abass tíz méterről, góllal büntetett (3-3). Az első félidőben remekül futballozó Haladás teljesítménye a második játékrészre alaposan visszaesett.