honvéd

Szombaton újabb MFA-s újoncot avatott a Bp. Honvéd. Jelena Richárd a tavaszi első fordulóban a Haladás ellen mutatkozott be, Constantinescu Dan-Marius pedig a Ferencváros ellen a 77. percben, a sérült Baráth Botond helyett lépett pályára. Mivel az áprilisban 20. életévét betöltő Constantinescu csatár, Marco Rossinak gyorsan át kellett szerveznie a védelmet. Botka átkerült a baloldalra, King pedig visszahúzódott a jobb oldali védő pozíciójába. A fiatal aradi születésű játékos nem okozott csalódást, bátran játszott, és a hármas sípszó után egy remek győzelemmel ünnepelhette debütálását. Constantinescu egyébként a 2007-ben alapított Magyar Futball Akadémia 29. játékosa, aki bemutatkozott az NB I-ben – adta hírül a kispesti klubhonlap.
2016. 02. 29. 14:30
A Budapest Honvéd két játékosát, Holender Filipet és Souleymane Youlát is le kellett cserélni sérülés miatt a hétvégi, Haladás elleni bajnokin, de mára kiderült, egyikük esetében sincs nagy gond. A klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint Holendernél az MR-vizsgálat nem mutatott ki traumás elváltozást, ennek ellenére a középpályás nem edzhet, ugyanis a járás is nehezére esik. Youlánál az ultrahangos vizsgálat szerencsére nem mutatott ki szakadást. A légiós hétfőn és ma is kezelésen vett részt, szerdától pedig a konditeremben kerékpározhat - írja a honvedfc.hu További hír, hogy a vádlisérüléssel bajlódó Kemenes Szabolcsot az egészségügyi stáb kezeli, egyelőre még nem edzhet.
2016. 02. 16. 12:07
A Bp. Honvéd a jövőben nem árul semmi olyat, amin Puskás Ferenc neve látható, s amiből az Öcsi bácsi hagyatékát kezelő cég profitál. Mindezt a Borsnak megerősítette George F. Hemingway kispesti klubtulaj. Amióta kiderült, hogy a Puskás-értékek Felcsútra kerülnek, holott az életében sosem járt ott, s nem pedig Kispestre, miközben soha más magyar csapatban nem szerepelt, éles ellentét alakult ki a Honvéd és Felcsút között. Ennek része volt például, hogy a Puskás FC sajtófőnöke, Szöllősi György levetetett egy molinót a két csapat meccsén, mivel azon a fővárosi drukkerek Puskás, Kispest, Hungary felirattal jelezték, mit gondolnak a felcsúti birtoklási őrületről. Aztán azzal folytatódott az ügy, hogy Szöllősi az általa szerkesztett FourFourTwo magazinban megjelentetett egy publicisztikát, ami arról szólt, hogy épp a Honvéd akarja kisajátítani Puskást. Emiatt Hemingway pert indított, de a minap elbukta. Ekkor tudta meg, hogy a Puskas.com Kft. 47 száza­lékos tulajdonosa Szöllősi, aki tehát maga is érdekelt abban, hogy a Puskás név minél inkább jövedelmezzen. – Azokat a termékeket, amelyeknek a hasznából Szöllősi is részesül, a Honvéd ellen intézett gyalázatos támadása miatt a Honvéd ezentúl nem forgalmazza. Miután a Puskás-védjegyet levédette ez a kft., a Honvéd egy fillért nem kap az eladott termékekből – rögzítette a klubtulaj. A lap kereste Szöllősi Györgyöt is, de a Magyar Sportújságíró Szövetség elnökeként külföldön tartózkodik.
2016. 02. 12. 10:00
Olvasói sztorik