NB I

Dibusz szerint többet nem kerülhet ilyen helyzetbe a Fradi

A Honvéd elleni vereséget a Videoton elleni kupatovábbjutással lehet kijavítani.

Kapcsolódó cikkek

A Ferencváros válogatott kapusa, Dibusz Dénes roppant csalódottan nyilatkozott a Honvéd elleni 2-1-es vereséget követően a klubhonlapnak. A játékos elsősorban a kidolgozott helyzeteket hiányolta.

– A legnagyobb baj talán az volt, hogy nem tudtunk lehetőséget kidolgozni a Honvéd kapuja előtt – fogalmazott Dibusz Dénes. – Egy kapott gól után is roppant bosszús vagyok, fokozottan igaz ez, ha kettőt kapok… Azon kell dolgoznunk, hogy ilyen helyzetbe, mint most a Honvéd ellen, többet ne kerüljünk. Az első kispesti gól után ellenfelünk azt játszotta, amiben igazán erős, kontrajátékra épített, és sajnos még egyszer betalált. Örülök, hogy szerdán is meccset játszunk, a Videoton ellen a Magyar Kupában ki kell javítanunk ezt a vereséget.

A székesfehérvári együttes elleni kupatalálkozóra egygólos hátránnyal utazik a csapat, így mindenféleképpen győznie kell a továbbjutáshoz.

A Pancho Arénában rendezendő visszavágóval kapcsolatban fontos információ, hogy a mérkőzés helyszínén már nem lesz vendégjegy-árusítás, így szurkolók a belépőjüket csak elővételben tudják megváltani, vagy a Groupama Aréna jegypénztárában, vagy online.

Olvasói sztorik