NB I

Győzelmével „dobogóközelben” az MTK

Látványos, sok helyzetet hozó mérkőzésen múlta felül az MTK a Budapest Honvédot.
OTP Bank Liga, 24. forduló
MTK – Bp. Honvéd 1-0 (1-0)
Dunaújváros, játékvezető: Vad II.
MTK: Hegedüs – Bese, Poór, Grgics, Vadnai – Thiam, Vass Á. – Gera D., Hrepka, Strestík (Baki, 89.) – Torghelle (Nikac, 54.). Edző: Teodoru Vaszilisz
Honvéd: Horváth A. – Botka, Kamber (Hidi, 40.), Bobál D., Lovrics – Nagy G., Prosser, Vasziljevics (Vernes, 74.), Ikenne-King (Holender, a szünetben), Baráth – Youla. Edző: Marco Rossi
Gólszerző: Hrepka (29.)

Dunaújvárosban fogadta a pályaválasztó, a fordulót megelőzően a tabella hatodik helyén álló MTK a nyolcadik helyezett Honvédot. Mindkét csapat jó formában várta a találkozót, hiszen a Honvéd az elmúlt kettő, az MTK pedig a legutóbbi három mérkőzésén maradt veretlen.

Az MTK kezdte jobban az összecsapást, Strestík révén már az 5. percben veszélyeztettek a hazaiak, a cseh légiós azonban nem találta el jól a labdát, így a fejese jócskán mellészállt. Pár perccel később már közelebb kerültek a gólhoz a kék-fehérek, Torghelle lefejelt labdája után Thiam próbálkozhatott távolról, a lövése a kapufát találta telibe. A túloldalon Hegedüsnek kellett észnél lennie, Prosser elől az utolsó pillanatban mentett a kapus.

Az első tíz perc izgalmai után kissé leült a találkozó, a mezőnyben harcoltak tovább egymással a csapatok, egészen a 22. percig, amikor ismét Strestík került helyzetbe. A támadó-középpályás gyönyörűen fordult le az emberéről a tizenhatoson belül, de ismételten elvétette a kaput. Ezt követően Torghelle is megvillant, de emelése nem csak a kapus, de a kapu felett is elszállt. A fokozódó MTK-nyomás végül a 29. percben érett góllá: Thiam ugratta ki remekül Hrepkát, a támadó pedig nyolc méterről, Horváth András feje felett a hálóba emelt (1-0).

A gól után is lendületben maradt az MTK, de Strestík és Horváth András csatáját kétszer is a kapus nyerte, a cseh játékos szabadrúgását és közeli kísérletét is hárította a hálóőr. A félidő végén kényszerű cserét hajtott végre a Honvéd (a combját fájlaló Kambert Hidi Patrik váltotta), és mintha ez új erőt adott volna a vendégeknek, Prosser perdítésénél és Youla ismétlésénél is nagy bravúrt kellett bemutatnia Hegedüsnek, majd Vasziljevics próbálkozott szabadrúgásból, de ez sem okozott gondot az MTK portásának. Az egyperces ráadás során még egy Strestík-helyzetet feljegyezhettünk, de gól ebből sem lett, így 1-0-ás MTK-vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második játékrészre sokkal nagyobb elánnal futott ki a szünetben cserélő Honvéd (Ikenne-King helyett Holender állt be), az első negyedórában óriási nyomás alá helyezték az MTK csapatát. A legnagyobb helyzet egy vendégszöglet után alakult ki, a Lovricsról lecsorgó labda az MTK gólvonalán pattogott, mielőtt Grgics tisztázni tudott, de Hidi és Lovrics távoli bombája is komoly veszélyt jelentett.

A 60. perc környékén magára talált az MTK, és mivel a Honvéd-rohamok sem hagytak alább, rendkívül izgalmas perceket élhettek át a mérkőzésre kilátogató nézők. Gera beadása után Thiam senkitől sem zavartatva fejelhetett, de nem talált célt, majd a Torghelle helyére beállt Nikac egy percen belül kétszer is veszélyeztetett, de előbb nagy helyzetben mellé gurított, majd Horváth védett bravúrral. A túloldalon Youla került nagy helyzetbe, de Hegedüs is a helyén volt.

A Honvéd egyre jobban kezdett kifáradni a saját maga által diktált tempótól, ezt bizonyították előbb a Lovrics és Youla által beszedett sárga lapok, majd az egyre gyakoribbá váló MTK-helyzetek is. Az hazaiak lövései egymás után záporoztak a Honvéd kapujára, de vagy Horváth vagy a kapufa megmentette a csapatot az újabb bekapott góltól, így végül “csak” egygólos MTK-siker született.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik