emléktorna

Nyolcadik alkalommal rendezik meg szerdán a Fehér Miklós Nemzetközi Labdarúgó Emlékgálát. Az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában Peczár László, a szervező Egészséges Újszülöttekért Alapítvány Kisalföld elnöke hangsúlyozta, hálásak a 2004 januárjában 24 éves korában elhunyt válogatott labdarúgó, Fehér Miklós családjának, hogy a rendezvény mellé állt, s ezzel támogatja a gyűjtést, melynek bevételét koraszülöttek, illetve beteg újszülöttek mentésére fordítják. – A labdarúgás megmozgatja az embereket. A holnapi gála ingyenes, nincs belépőjegy, de a bejáratnál lesz egy inkubátor, amelyben adományokat helyezhetnek el a nézők – nyilatkozta Peczár László. Hozzátette, a nézői felajánlások mellett jótékony szponzorok is akadnak, akik ugyancsak segítik az alapítvány munkáját. Kifejtette, a gála költsége megközelítőleg egymillió forint, a támogatóktól pedig eddig már 1.6 millió forint érkezett be. – Az alapítvány évente megközelítőleg 100 újszülöttet ment meg. Egy mentésre mintegy 150 ezer forint jut, így már most négy további újszülött életének mentésére van pénz. Szanyó Károly, az 1996-os atlantai olimpián szerepelt labdarúgó-válogatott tagja elmondta, a tornán 35 év felettiekből álló csapatok, illetve olimpikonok lépnek pályára. – Nincs nehéz dolgom a meggyőzéssel. Már elsőre is azonnal mindenki igent mondott a felkérésre, és mostanra sikerült tradicionális, neves együtteseket hívni a jótékonysági tornára. A csapatok számítanak a meghívásra, rang lett itt szerepelni. A játékosok, csapatvezetők, szurkolók is várják – hangsúlyozta Szanyó, aki megemlítette, többek között az Újpest, a Lázár Lovaspark Team, a Dunaszerdahely, a Győri ETO FC és a Videoton is megméretteti magát. A szerdai torna 10.50-kor kezdődik a győri Magvassy Mihály Sportcsarnokban.
2016. 12. 27. 19:53
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A diósgyőri kapus halálának egyéves évfordulóján megalakult a Rakaczki Bence Alapítvány a DVTK utánpótlás-sportjáért kuratóriuma, amely a sportoló emlékének ápolását és egy nemzetközi nagypályás U18-as torna szervezését tűzte ki célul. Fuhrmann Géza, a DVTK utánpótlás szervezési igazgatója, az alapítvány kuratóriumának elnöke kifejtette, ebben az évben megszervezik a Rakaczki Bence nevével fémjelzett emléktornát külföldi és hazai csapatok meghívásával. Mint mondta, ennek időpontjáról később döntenek. Szólt arról is, hogy főszerepet kap a Diósgyőri VTK és Miskolc utánpótlásának támogatása, valamint azon beteg sportoló gyerekek segítése, akik rászorulnak. „Lélekemelően viselte el, amit a sors rámért, és úgy fogadta el, mint egy tiszta szívű sportoló” – fejtette ki véleményét Nagy Kálmán, a kapus kezelőorvosa. Rakaczki Bence egy évvel ezelőtt, 2014. január 16-án leukémiában hunyt el, húsz éves korában.
2015. 01. 16. 16:36
Olvasói sztorik