csehország

A cseh válogatott bejutott a negyeddöntőbe, mivel szombaton 1-0-s győzelmet aratott a társrendező Lengyelország ellen az A-csoport harmadik fordulójában. Ezzel a lengyelek búcsúzni kényszerültek a további küzdelmektől. A győzelmi kényszer által hajtott lengyelek nagy lendülettel vetették bele magukat az összecsapásba, több mint negyedórán keresztül folyamatosan veszélyeztettek, lehetőségeik azonban rendre kimaradtak. A csehek húsz perc után megnyugodtak, igyekeztek minél többet birtokolni a labdát, s erre a lengyeleknek nem volt ellenszerük. A szakadó esőben gólhelyzetet bőven láthattak a szurkolók, a kapuba találni azonban a szünetig egyik gárdának sem sikerült. A folytatásban – a várakozásokkal ellentétben – nem úgy tűnt, mintha a lengyelek mindent meg akarnának tenni a győzelemért: alig-alig jutottak el a rivális kapujáig, miközben a csehek a biztos védekezésre építve, ellentámadásaikból több helyzetet is kialakítottak. Taktikájuk a 72. percben vezetett eredményre, egy ellentámadás végén Baros gurított a baloldalról középre húzó Jiracek elé, ő egy csellel elfektette védőjét, majd 11 méterről a kapu bal oldalába gurított (1-0). Bár ez valamelyest észhez térítette a házigazdákat, az utolsó negyedórában nem tudtak egyenlíteni, így kiestek.
2012. 06. 17. 09:23
Az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság nyitónapjának második mérkőzésén Oroszország 4-1-es győzelmet aratott a cseh válogatott felett. Az oroszok a 15. percben Dzagojev közeli bombájával szerezték meg a vezetést. Kevesebb, mint tíz perc múlva Arsavin parádés keresztlabdája után a középpályáról fellépő Sirokov finoman a hálóba helyezte a labdát. A 52. percben szépítettek a csehek, miután Pilar négy védő közül remekül mozgott el, majd a kapust kicselezve okosan gurított a hálóba (2-1). A 79. percben Dzagojev duplázott, a tizenhatoson higgadtan megnézte magának a kaput, majd a vetődő Cech szeme között a hálóba vágta a labdát. A kegyelemdöfést a csereként pályára lépő Pavljucsenko adta, 16 méterről bombázott a kapu jobb felső sarkába. A 4-1-es győzelem alapján mondhatni, hogy a továbbjutást illetően az oroszok már a spájzban vannak
2012. 06. 09. 09:09
A magyar válogatott 2-1-re győzött Csehország otthonában! Ez a mondat már önmagában jól hangzik, pláne ha hozzátesszük, hogy Európa-bajnoki résztvevőről van szó! A magyarok első góljának jogossága éppúgy véleményes volt, mint a hazaiak tizenegyese, de a legvégén jött az ifjú újonc, Gyurcsó Ádám, és eldöntötte a meccset. Ehhez persze kellett Petr Cech helyezkedési hibája is...
2012. 06. 02. 01:34
Olvasói sztorik