Nemzetközi foci

Az AS Roma otthonában aratott BL-siker után a Real Madrid a Málaga otthonába látogatott a spanyol bajnokságban, ahol kötelező lett volna a három pont begyűjtése. A madridiak eléggé enerváltan futballoztak, és talán csak a szerencsének és Keylor Navasnak köszönhető, hogy döntetlen lett a vége. A Barcelona előnye így már 9 pont az első helyen. A találkozó után Zinedine Zidane értékelt. A találkozóról - Ma elvesztettünk két pontot, de sohasem dobjuk be a törölközőt. Megpróbáljuk megszerezni a hátralevő 38 pontot. Nehéz mérkőzés volt. Nem dőlhetünk hátra, nálam ez szóba sem jöhet. Még a bajnokság és a Bajnokok Ligája is elérhető, a végsőkig fogunk harcolni. Sok pontot lehet még gyűjteni, messze még a bajnokság vége. A többi csapat is veszíthet pontokat, de nem akarok róluk beszélni. Csak magunkra gondolok, és megnézzük, mi történt a találkozón. Jól sikerült a felkészülés, ki fogom elemezni a mérkőzést. A játékosok nagy erőfeszítéseket tettek ma. Megnyerhettük volna a mérkőzést, bár az is igaz, hogy sok helyzete volt a Málagának - mondta Zinedine Zidane. A teljesítményről - Nem játszottunk rosszul. Sokat kellett küzdenünk, főleg a lepattanók begyűjtésekor. A mérkőzés bizonyos szakaszában ők domináltak, ettől függetlenül nem játszottunk rosszul. Sok helyzetet alakítottunk ki. Pozitívnak kell maradnunk, mert eddig fantasztikusan teljesített a csapat. Talán a mai mérkőzés után sokan az ellenkezőjét gondolják, pedig sok helyzetünk volt, megnyerhettük volna a meccset. Persze, a vereség is benne volt, de az utóbbi mérkőzéseink bizakodásra adnak okot." Szenvedés idegenben A Bajnokok Ligájában is idegenben játszottunk. Kemény meccs volt, de nyertünk. Ma szintén nehéz mérkőzésünk volt, de megszerezhettük volna a három pontot is. A stábbal ki kell elemeznünk a 90 percet, és meg kell találnunk az okokat. Kemény munkával és együttes erővel nagy dolgokat érhetünk el. Azt gondolják, a bajnokság elúszott, de mint ahogy én is, úgy a játékosok is a végsőkig harcolnak. forrás: penamadridista.hu
2016. 02. 22. 10:12
A brit sajtóban folyamatosan téma a szenvedő Manchester United menedzserének, Louis van Gaalnak a távozása. Egyesek már biztosra vélik, hogy legkésőbb a nyáron José Mourinho veszi át a helyét a Vörös Ördögök kispadján. A menesztésével kapcsolatos pletykák felerősödése közben a holland most egy "visszautasíthatatlan" ajánlatot is kapott... A Genius Travel holland utazási iroda felajánlotta Van Gaalnak, hogy ha a Manchester United kiesik az FA-kupából a harmadosztály egyelőre kieső helyén álló Shrewsbury Town ellen és a szakember távozik a posztjáról, akkor a világ bármely pontjára elutazhat. Mindezt ingyen és bérmentve. - Amióta a Manchester Unitednél dolgozik, a csapat elindult a lejtőn. Ezért ajánlottuk fel Van Gaalnak a szünetet, ha feláll a padról. Vannak autóink, repülőgépeink, semmi sem akadály – nyilatkozt az utazási iroda képviselője a The Sunnak.
2016. 02. 22. 09:47
A Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője, Guus Hiddink reméli, hogy sikerül kitiltani a stadionból azokat a szurkolókat, akik a vasárnapi FA Kupa-meccsen pénzérméket dobáltak a pályára. A bajnoki címvédő Chelsea vasárnap 5-1-re megnyerte a Manchester City elleni nyolcaddöntőt, így továbbjutott. A londoni klub szurkolói többször is pénzérmék bedobálásával zavarták a vendégcsapat játékosait. A televíziós visszajátszásokból kiderült, hogy többek között az egyenlítő gólt szerző David Faupalát is eltalálták, miközben a gólt ünnepelte. - Tisztában vagyunk a történtekkel és elítéljük azt. A Chelsea lépni fog, ezeknek az embereknek nem szabad bejutniuk a stadionokba" - nyilatkozta a Hiddink. A Chelsea szóvivője szerint a klub együttműködik a rendőrséggel az elkövetők azonosításában, majd ezt követően kitiltják őket a meccsekről. - Elítéljük az ilyen idióta és veszélyes viselkedést. Érdemes megjegyezni, hogy ez egy bűncselekmény, ezért is támogatjuk a rendőrségi büntetőeljárást - mondta Steve Atkins. Szombaton a West Bromwich Albion középpályása, Chris Brunt undorítónak nevezte saját csapatának néhány drukkerét, akik a bal szeme alatt eltalálták egy pénzérmével. A szurkolók azért voltak dühösek, mert a WBA 3-1-re kikapott a másodosztályú Reading együttesétől az FA Kupában. Határozottan elítéljük az ilyen viselkedést, és együtt fogunk működni a két klubbal, valamint a hatóságokkal a felelősök azonosításában" - áll az Angol Labdarúgó Szövetség közleményében.
2016. 02. 22. 09:36
A sereghajtó Hannover házigazdaként egy góllal kikapott az Augsburg csapatától a német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának vasárnapi játéknapján. A Hannover legutóbb november végén szerzett pontot a Bundesligában, azóta mind a hét meccsét elveszítette, és már hat pont a hátránya a tabellán az osztályozós helyen álló Werder Bremennel szemben. A hazaiak magyar válogatott csatárát, a sérült Szalai Ádámot nem nevezték a keretbe. A VfB Stuttgart öt győzelem után ezúttal nem tudott nyerni, de veretlenségi sorozata immár nyolc forduló óta tart. Bundesliga, 22. forduló Hannover 96 – FC Augsburg 0-1 (0-1) FC Schalke 04 – VfB Stuttgart 1-1 (1-1) korábban: Bayer Leverkusen – Borussia Dortmund 0-1 (0-0) szombaton játszották: Hertha BSC – VfL Wolfsburg 1-1 (0-0) Borussia Mönchengladbach – 1. FC Köln 1-0 (1-0) FC Ingolstadt 04 – Werder Bremen 2-0 (1-0) Bayern München – Darmstadt 98 3-1 (0-1) 1899 Hoffenheim – FSV Mainz 05 3-2 (1-1) pénteken játszották: Eintracht Frankfurt – Hamburger SV 0-0
2016. 02. 21. 21:36
A bajnoki címvédő Chelsea 5-1-re legyőzte a Manchester City csapatát az angol FA Kupa nyolcaddöntőjében. A belga válogatott Eden Hazard egy góllal és két gólpasszal zárta a mérkőzést, amelyen Oscar kihagyott büntetője is belefért a Chelsea-nek. A Manchester City legutóbb 16 éve kapott öt gólt a világ legrégebbi labdarúgó kupasorozatában, Manuel Pellegrini vezetőedző szezonvégi távozásának bejelentése óta pedig mindhárom tétmeccsét elvesztette. A vasárnapi játéknap legnagyobb meglepetését a Crystal Palace szolgáltatta, amely 1-0-ra győzött a bajnoki tabella második helyén álló Tottenham Hotspur otthonában. A győztes gólt szerző Martin Kelly több mint négy év után volt ismét eredményes. A Manchester United hétfő este játszik a harmadosztályú Shrewsbury otthonában, a Hull City – Arsenal párharcban pedig március 2-án rendezik az újrajátszott meccset. A kora esti sorsolás szerint a március közepén esedékes negyeddöntőben a Chelsea az Everton vendége lesz. FA Kupa, a negyeddöntő párosításai Reading – Crystal Palace Everton–Chelsea Arsenal vagy Hull City – Watford Shrewsbury vagy Manchester United – West Ham United
2016. 02. 21. 21:31
Luciano Spalletti vezetőedző hazaküldte Francesco Tottit az AS Roma délelőtti edzését követő közös ebéd után. A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a szakember azért utasította távozásra a klub legendás játékosát, mert a csapatra nézve károsnak vélte a korábban tett nyilatkozatát. Totti a szombati interjújában elégedetlenségének adott hangot: Játszani szeretne, de egyelőre nem szerepel Spalletti terveiben, és a szakemberrel nem is ápol túl jó kapcsolatot. A 39 éves legenda úgy érzi, hogy nem a jelenlegi bánásmódot érdemli, és a távozásának lehetőségét vetítette előre. Spalletti döntésésnek értelmében Totti nem szerepel a Roma Palermo elleni keretében, így a 39 éves futballista nem lesz ott a Farkasok vasárnap esti bajnokiján. A La Gazzetta dello Sport szerint a játékosok állítólag nem hittek a szemüknek, amikor Spalletti hazaküldte Tottit. A Roma szurkolói rendkívül zaklatottak a csapatot érintő belső feszültségek miatt, a klub részéről vasárnap este várható hivatalos közlemény.
2016. 02. 21. 14:40
Vasárnap a Málaga otthonában lép pályára a Real Madrid focicsapata a spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga). A madridiak legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo a fiát is magával vitte csapata szombati edzésére. A kis Cristiano Ronaldo Junior úgy tűnik, ügyesen bánik a labdával, így ha édesapja esetleg visszavonul pár év múlva, könnyen meglehet, a Real a fiatal kissrác személyében találja meg a méltó utódot - írja a blikk.hu
2016. 02. 21. 14:31
A címvédő és listavezető FC Barcelona a klubrekordot tovább javítva sorozatban 32. mérkőzésén sem talált legyőzőre: a katalán csapat szombaton, a spanyol bajnokság 25. fordulójában az újonc Las Palmas otthonában nyert 2-1-re. A gólokat Suárez és Neymar szerezte. Az Espanyol egygólos győzelmet aratott a vendég Deportivo La Coruna felett. A barcelonaiak nyolc nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot. A Deportivo viszont immár kilenc meccse nem tud nyerni a Primera Divisiónban, az előző öt meccsén döntetlent játszott. Primera División, 25. forduló: Las Palmas – FC Barcelona 1-2 (1-2) Vasárnap játsszák: Málaga – Real Madrid 16.00 Atlético Madrid – Villarreal 20.30
2016. 02. 20. 19:55
Négy hétig nem játszhat Daniele De Rossi, az AS Roma és az olasz válogatott futballistája. Klubja közlése szerint a középpályás a szerdai, Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen izomsérülést szenvedett a bal lábában. A 32 éves játékos a 77. percben, csereként lépett pályára, miután felépült egy korábbi sérülésből. A római nyolcaddöntős találkozó 2-0-s vendégsikerrel végződött. A visszavágót március 8-án rendezik Madridban.
2016. 02. 20. 14:36
A címvédő és listavezető Juventus meglepetésre egyetlen pontot szerzett Bolognában az olasz bajnokság 26. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A gól nélküli döntetlennel megszakadt a torinóiak klubcsúcsot jelentő, 15 meccsen át tartó győzelmi sorozata a Serie A-ban, ugyanakkor immár 16 találkozó óta veretlenek. A Zebrák pontvesztésével a Napoli esélyt kapott, hogy visszavegye a vezetést a tabellán, ehhez hétfőn nyernie kellene a vendég AC Milan ellen. Serie A, 26. forduló Bologna–Juventus 0-0 szombat: Verona–Chievo 18.00 Internazionale–Sampdoria 20.45 vasárnap: Atalanta–Fiorentina 15.00 Genoa–Udinese 15.00 Sassuolo–Empoli 15.00 Torino–Carpi 15.00 Frosinone–Lazio 18.00 AS Roma – Palermo 20.45 hétfő: Napoli – AC Milan 21.00
2016. 02. 19. 22:53
Olvasói sztorik