Nemzetközi foci

A Chelsea korábbi klasszis középpályása, Ramires januárban lett kínai Jiangsu Suning játékosa, így szinte teljesen lekerült a elitfutball térképéről, melynek köszönhetően a brazil válogatottba sem kapott meghívót egy ideje. A 29 éves játékos a Goalnak adott interjújában elmondta: eltökélt szándéka, hogy ismét a Selecao tagja lehessen. - Szeretnék ismét válogatott lenni, készen állok rá, de persze az edzőn múlik minden. Vannak játékosok, akik Kínában játszanak és a keret tagjai, Gil, Renato Augusto és Paulinho is ilyenek például. Ezen fogok dolgozni, mert nagy megtiszteltetés a Selecao tagjának lenni - mondta Ramires a Goalnak. Az 51-szeres brazil válogatott középpályás arról is mesélt, hogy Kínában nagyon várták az érkezését. - Amikor idejöttem az egész projektet úgy vezették fel, hogy kulcsfontosságú szerepet kapok, amíg anyagilag megerősödik a csapat. Nagyszerű fogadtatásban volt részem Kínában, amikor megérkeztem, nagyon jól szervezett ország és Jiangsu is hasonlóképpen rendezett. Nagyon boldog vagyok itt.
2016. 09. 07. 18:10
Nem maradt el szurkolói balhé nélkül a Szlovákia - Anglia, 0-1-re végződő világbajnoki-selejtező mérkőzés. Végig feszült hangulat jellemezte a találkozót, hiszen a vendégek nehezen tudták feltörni a hazaiak védelmét. Azonban az összecsapás hosszabbításában megtört a jég, miután Lallana 95. percben megszerezte az angolok győztes találatát. A Mirror úgy tudja, hogy a meccs után egy 42 éves férfit súlyosan megkéseltek. Craig Rose egy pozsonyi bárban ült a cimboráival, és ekkor támadták rájuk. A pasast mellkason szúrták a magukról megfeledkező szlovák drukkerek. A támadás után azonnal kórházba vitték, ahol életmentő műtéten esett át. Egyelőre az állapota nem teszi lehetővé, hogy szállítsák, így Szlovákiában marad. forrás: blikk.hu
2016. 09. 07. 17:43
A spanyol labdarúgó liga elnöke, Javier Tebas nem zárta ki, hogy elhalasztják a La Liga hétvégi küzdelmeit. Az Ibériai-félszigetet késő nyári hőséghullám sújtja, a hőmérséklet több helyen meghaladja a 40 fokot. A legfrissebb beszámolók szerint leginkább a szombat délutáni Celta Vigo - Atletico Madrid és a Real Madrid - Osasuna mérkőzés van veszélyben. – Ha a hőmérséklet hétvégén is eléri a 40 fokot, néhány mérkőzést elhalasztunk a fordulóból. Ilyen meleg időjárási körülmények között nem lehet játszani – nyilatkozta Tebas elnök.
2016. 09. 07. 15:22
A Manchester United csúcstehetsége, Marcus Rashford a vb-selejtezőre készülő felnőtt angol válogatottba nem kapott meghívót, ellenben az U21-es csapatban számoltak vele. A 18 éves csatár sokáig nem bánkódott, Norvégia ellen klasszikus mesterhármast lőtt a korosztályos csapatban debütálásként – az angolok 6-1-es sikert arattak az Eb-selejtezőn. A triplával a fiatal játékos nem csak a szövetségi kapitánynak, de Jose Mourinhónak is üzent. Rashford a Premier League első három fordulójában csak a kispadon kezdett, majd a Hull Ciy ellen legutóbb csereként beállva lőtt győztes gólt. Hétvégén manchesteri derbi következik, Rashford pedig abban reménykedik, a City ellen több lehetőséget kap portugál mesterétől. – Természetesen játszani szeretnék, amennyit csak lehet, mivel tudom, nagyszerű mérkőzés előtt állunk. Mindenki nagyon izgatottan várja már a városi rangadót – nyilatkozta a tehetség, aki azt is elárulta: a norvégoknak lőtt három gólja közül a tizenegyes a kedvence, mivel profi futballistakén büntetőből most volt először eredményes. Az U21-es válogatott szakvezetője, Gareth Southgate elismerően nyilatkozott játékosáról. – Amikor lecseréltem, megköszöntem neki a munkáját. Egy hétig dolgoztunk együtt, a mentalitása egyszerűen lenyűgözött. Nagy alázattal érkezett meg az edzőtáborba, remélem, hozzáállása a jövőben sem változik – bizakodott a mester.
2016. 09. 07. 11:46
Lezárult a negyedik, utolsó előtti szakasz a világbajnoki selejtezősorozat észak- és közép-amerikai zónájában (CONCACAF), melyben hat csapat maradt versenyben a 2018-as vb-szereplésért. Az utolsó játéknap előtt Mexikó, Costa Rica, Panama, illetve Trinidad és Tobago már matematikailag is továbbjutott, míg az Egyesült Államok gárdájának a továbblépése is szinte biztosra vehető volt, mivel gólkülönbsége 12-vel jobb volt, mint a C-csoportban mögötte harmadik Guatemalának. Az egyetlen igazi kérdés az A-csoportban maradt, melyben a második Honduras három ponttal előzte meg Kanadát a hatodik kör előtt, s öttel volt jobb a gólkülönbsége, ugyanakkor a hibátlan Mexikóval találkozott, míg a kanadaiak a sereghajtó Salvadorral. A kanadai találkozó előtt kisebb botrány robbant ki, miután a salvadoriak a vancouveri sajtótájékoztatójukon arról beszéltek, hogy a játékosoknak egy salvadori üzletember pénzt ajánlott fel a győzelemért, a döntetlenért, sőt, még a kis különbségű vereségért is. A kontinentális szövetség vizsgálatot indított. A viharos előzmények és a számolgatások ellenére aztán izgalommentesen zajlott le a hatodik forduló: Mexikó 0-0-t játszott Hondurasszal, amely így a Kanada–Salvador (3-1) meccs eredményétől függetlenül továbbjutott. A CONCACAF-zóna utolsó szakaszában a hat érdekelt együttes egy csoportban szerepel majd, s a 10 forduló után az első három vívja ki a világbajnoki szereplés jogát, míg a negyedik interkontinentális pótselejtezőt játszik majd.
2016. 09. 07. 10:51
vb
Korábban beszámoltunk arról, hogy Svájc magabiztos, 2-0-s győzelmet aratott az Eb-címvédő portugálok felett a vb-selejtező 1. fordulójában. Mint megírtuk, a hazaiak tíz emberrel zárták a találkozót, miután Granit Xhaka a 92. percben második sárga lapja után pirosat kapott. A svájciak legnagyobb sztárja emiatt biztosan kihagyja a mieink elleni, októberi vb-selejtezőt. A svájciak mestere, Vladimir Petkovic egyébként a lefújás után úgy fogalmazott, csapatként kell Xhakát pótolni Budapesten. Az Arsenal 23 éves középpályása ezért a megmozdulásért kapott másodjára sárgát, majd villant is a piros:
2016. 09. 07. 10:18
Az angol válogatott drámai körülmények között, Lallana 96. percben szerzett góljával nyert Szlovákia vendégeként világbajnoki selejtezőn. Az angol középpályás lövése volt a találkozó utolsó momentuma, ráadásul az 57. percben Skrtelt két sárga lap után kiállították. A szlovák válogatott védője, Jan Durica állítja, az angolok csalással nyertek, ugyanis a sikerük előre le volt fixálva. - Csak a csoportelső jut ki biztosan a világbajnokságra. Miért juthatna ki Szlovákia, ha Anglia is a csoportban van? - tette fel a kérdést Durica. - Természetesen mindig az erősebb csapatot segítik, szerintem a játékvezető pontosan tudta, hogy mit csinál - mondta a szlovákok védője.
2016. 09. 06. 15:42
A Barcelona korábbi középpályása, Xavi úgy érzi, hogy Riyad Mahrez, a PL-címvédő Leicester City szélsője a gránátvörös-kékek csapatába is beférne - írja a goal.com A tavalyi Premier League-ben az Év Játékosának megválasztott algériait a nyáron vitte volna a Barcelona és az Arsenal is, de ő inkább hosszabbított a Premier League bajnokával. Bár Xavi örült, hogy Mahrez végül a maradás mellett döntött, elismerte, szerinte még a mostaninál magasabb szinten is megállná a helyét a 25 éves középpályás. – Mahrez beférne a Barcelonába is, de örülök, hogy végül maradt – mondta Xavi a Shortlistnek. – Biztos sok kérője volt, de kár lett volna ha a Leicester a tavalyi csoda után elveszíti legjobb játékosát. Kíváncsi vagyok, mire mennek a Bajnokok Ligájában.
2016. 09. 06. 14:50
Olvasói sztorik