Nemzetközi foci

Morata megharcol a Real kezdőjéért

A spanyol elárulta: a Real álmai csapata, ahova nyáron már érett játékosnak tért vissza.

Alvaro Morata készen áll arra, hogy megharcoljon a helyéért a Real kezdőcsapatában, de jól tudja, a konkurenciát Cristiano Ronaldo, Benzema és Gareth Bale jelenti számára.

A spanyol támadó 2014-ben hagyta el a spanyol fővárost, és igazolt a Juventuszba, majd júliusban visszatért hazájába és öt éves megállapodást kötött a Királyi Gárdával. Morata legutóbb kezdő volt a Celta Vigo elleni győztes bajnokin, a madridiak első gólját ráadásul ő szerezte. Abban bízik, teljesítményével meg tudja győzni Zidane-t helye van a legjobb tizenegyben.

– Nem foglalkozom azzal, játszhat-e Benzema szombaton – nyilatkozta a 23 éves játékos a Gazzetta dello Sportnak. A türelem és az akarás számít. Az elmúlt két évben nagyon sokat tanultam a Juventuszban arról, mit csináltam korábban rosszul Madridban. Ha kevés játékidőt kaptam, korábban nagyon idegesen kezeltem a kispadon töltött időt. Mára felnőttem és érett játékosként tértem vissza. A példaképem, Fernando Morientes akkoriban azt mondta: távoznom kell, hogy később visszatérhessek, úgy érzem, jól döntöttem, hogy hallgattam rá. A Real Madrid álmaim csapata, most már itt akarok bizonyítani. Bale-t, Benzemát és Ronaldót a világ legjobb játékosai közé tudom csak sorolni, de harcolni fogok a helyemért. Mindent megteszek azért, hogy nehéz helyzetbe hozzam mesterünket.

Olvasói sztorik