Nemzetközi foci

Ronaldinho felhagy a profi futballal

Az aranylabdás brazil zseni még egy évet focizik, utána zenei pályára készül.

A Barcelona és a Milan korábbi Aranylabdás zsenije, Ronaldinho bejelentette, hogy 18 év után befejezi profi labdarúgó karrierjét.

A 36 éves klasszis egyike azon kevés játékosoknak, akik megnyerték a Bajnokok Ligáját és a Libertadores Kupát is, illetve a brazil sztár 2002-ben világbajnoki címet is ünnepelhetett.

Az aranylabdás futballista 2014-ben távozott az Atletico Mineiro együttesétől, de azóta egy klubnál sem tudott megragadni, ezért úgy érzi, itt az ideje, hogy lassan befejezze a focit.

– Öreg vagyok már, 36 éves – kezdte egy sajtótájékoztatón New Yorkban. – Nem vagyok már 26 éves, és eldöntöttem, hogy mikor fejezem be a karrieremet. A terv az, hogy még egy évet futballozom.

Ronaldiho megerősítette, hogy a foci után szerencsét próbál a zene világában is.

– Jövő nyártól egy új projektben szeretnék elmerülni, amely a zenéhez a kapcsolódik, ugyanis a futball mellett ez a másik szenvedélyem. Olyan új dolgokba szeretnék belevágni, amelyekbe mindig is szerettem volna – mondta Ronaldinho.

Olvasói sztorik