Nemzetközi foci

A brit Daily Mail információi szerint a továbbiakban nem tart igényt Gary Cahill és Braniszlav Ivanovics szolgálataira a Chelsea menedzsere, Antonio Conte. A lap úgy tudja, a két játékos a következő átigazolási időszakban távozhat a klubtól. A londoniak azonban nem maradnak védők nélkül: a két említett játékos helyére Michael Keane (Burnley) és Ben Gibson (Middlesbrough) érkezhet, miután a nyáron sem Leonardo Bonuccit, sem Kalidou Koulibalyt nem sikerült leigazolni.
2016. 09. 26. 11:36
A négy vereséggel rajtoló Valencia a Leganés otthonában játszott a spanyol bajnokság hatodik fordulójának vasárnapi játéknapján. A 21. percben az argentin Alexander Szymanowski fejesével szerzett vezetést a Leganés, majd a 34. percben Serantes kapus nem tudta megkaparintani a hazaadott labdát – bár a rátámadó Rodrigo szabálytalannak tűnt –, Nani lecsapott rá és egyenlített. Az 52. percben egy szöglet után Mario Suárez továbbított a hálóba, és bár a folytatásban mindkét csapat előtt több helyzet adódott (a 62. percben például Szymanowski büntetőt rontott), gól már nem született. Előző edzője, Pako Ayestarán menesztése óta kettőből kétszer győzött a Valencia. Primera División, 6. forduló: Leganés – Valencia 1-2 (1-1) Később: Atlético Madrid – Deportivo La Coruna 16.15 Villarreal – Osasuna 18.30 Espanyol – Celta Vigo 20.45 Hétfőn játsszák: Alavés – Granada 20.45 Szombaton játszották: Las Palmas – Real Madrid 2-2 (1-1) Athletic Bilbao – Sevilla 3-1 (1-0) Sporting Gijón – FC Barcelona 0-5 (0-2) Eibar – Real Sociedad 2-0 (0-0) Pénteken játszották: Real Betis – Málaga 1-0 (1-0)
2016. 09. 25. 14:01
A The Mirror értesülései szerint a West Ham United vinné Chelsea-nél kegyvesztetté váló Cesc Fábregast. A világbajnok spanyol középpályás az idei szezonban mindössze egyszer fért be a Chelsea kezdőcsapatába, így nem lenne meglepő, ha Antonio Conte a téli átigazolási időszakban megválna tőle. Az Arsenalt és a Barcelonát is megjárt klasszist a Real Madriddal, a Juventusszal, valamint az AC Milannal is szóba hozták korábban, de a legfrissebb angol sajtóhírek szerint a városi rivális West Ham United is szívesen látná soraiban.
2016. 09. 25. 11:59
A Rosenborg szombati győzelmével biztosította sorozatban harmadik bajnoki címét a norvég élvonalban. A listavezető trondheimi együttes a 25. fordulóban 3-1-re győzött a Molde otthonában, így behozhatatlan, 21 pontos előnyre tett szert a tabellán a második helyezett Brann Bergen csapatával szemben. A mostani a Rosenborg történetének 24. bajnoki elsősége.
2016. 09. 25. 07:58
Olvasói sztorik