Nemzetközi foci

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) januári döntése szerint a Real Madrid és városi riválisa is megszegte a 18 éven aluli játékosok klubváltására vonatkozó szabályokat, ezért két átigazolási időszakból kizárta. A felek benyújtották fellebbezésüket a FIFA fegyelmi bizottságának határozata ellen, s a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordultak. Ezzel mindkét csapat időt nyert, s a nyáron megerősíthették keretüket. Mivel az ügyben azóta sem született döntés, így akár még januárban is igazolhatnának. Az Atlético továbbra is fenntartja álláspontját, hogy nem sértett szabályokat, azonban a legfrissebb hírek szerint januárban nem fog játékosokat szerződtetni. Mindez arra utal, hogy Madridban mégsem annyira biztosak igazukban. A nyáron alaposan bevásároltak, a Kevin Gameiro, Nicolas Gaitan, Sime Vrsaljko trióért 73 millió eurót csengettek ki. A Real Madridnál pedig jelenleg azon dolgoznak, hogy együtt tartsák a játékosokat, ennek érdekében az elmúlt hetekben többen is szerződést hosszabbítottak. Az ügyben a CAS-nak 2017 június 1-ig kell döntést hoznia.
2016. 10. 21. 15:23
A Mundo Deportivo értesülései szerint a Real Madrid jövőbeli célpontja az AC Milan fiatal kapusa, Gianluigi Donnarumma. A 17 éves hálóőr az egyik legnagyobb tehetségként van számon tartva Európában, miután a tavalyi szezonban bemutatkozott a milánói klubban, valamint azóta már az olasz felnőtt válogatottban is. A Real Madrid az igazolásokból való kizárása miatt legkorábban 2018 januárjában kaparinthatja meg a szupertehetséget. A játékos hírhedt ügynöke, Mino Raiola leszögezte, addig nem tárgyalnak senkivel, amíg a kínai befektetők nem vették át teljesen a Milan csapatát. Mindenesetre, a Tuttosport szerint Donnarumma hamarosan 2022-ig hosszabbít a milánóiakkal. A 195 centis kapus jelenlegi szerződése éppen 2018-ig érvényes, piaci értékét már most 15 millió euróra becsülik.
2016. 10. 21. 15:04
Sajtóhírek szerint egyszerű oka van, miért nem hosszabbít egyelőre szerződést C. Ronaldóval a Real Madrid. A játékos további öt évre (2021-ig) írna alá klubjához, a hosszabbítás időtartamában azonban különböznek a felek. Beszámolók szerint Florentino Perez klubelnök maximum további négy évben (2020-ig) állapodna meg a portugál klasszissal a folytatásról, aki az új szerződés értelmében évi 21 millió fontot tehát majd zsebre, ez csak az alapfizetés, ehhez jönnek az egyéb járulékok. A 31 éves támadó szerződése 2018 nyarán jár le a spanyol fővárosban, ezt szeretnék rövid időn belül meghosszabbítani. A részletekben tehát egyelőre nem sikerült megegyezniük a feleknek.
2016. 10. 21. 14:27
Dárdai Pál a saját közösségi oldalán mutatta meg, hogy a szokásos sportruházat helyett miben tűnik majd fel a pálya mellett szombaton, amikor a Hertha BSC az 1. FC Köln együttesét fogadja a német élvonal nyolcadik fordulójában. Reméljük, a remekül szereplő berliniek a magyar edző öltönye ellenére sem kapnak zakót...
2016. 10. 21. 11:56
Paul Pogba elárulta, Wayne Rooney lemondott a tizenegyesrúgás jogáról és átadta neki a lehetőséget a Fenerbahce elleni 4-1-es Európa Liga-győzelem során. A világrekordért igazolt francia klasszis nem is hibázott, így a 31. percben megszerezte a vezetést a Manchester United. Érdekesség, hogy José Mourinho csapata nem sokkal később újabb tizenegyest kapott, amelyet Anthony Martial értékesített, majd Pogba egy bombagólt is ragasztott a törökök kapujába, így végül simán nyertek a vörös ördögök. – Mondtam Wayne-nek, hogy szeretném én rúgni a büntetőt és rögtön megengedte. Nagyon örültem neki és szerintem hatalmas gesztus volt ez tőle. Még nagyon sokat kell fejlődnünk csapatként, hogy a bajnokság élére kerüljünk, de szeretnénk minél hamarabb jobb formába kerülni és odajutni – nyilatkozta a 23 éves középpályás. Mint ismert, a csapatkapitány Wayne Rooney hosszú idő kapott ismét lehetőséget a kezdőben, és csupán idei második gólját ünnepelhette volna, ha nem engedi át Pogbának a büntetőt.
2016. 10. 21. 11:52
Patrice Evra 2011 októberében rasszizmussal vádolta meg Luis Suárezt. A Manchester United egykori védője egy Liverpool elleni összecsapás során szólalkozott össze az uruguayi gólvágóval. „Rengeteg kamera vette a meccset, úgyhogy könnyedén visszanézhetik majd, ahogy egy bizonyos szót legalább tízszer mondott nekem. Ennek nincs helye a pályán. A bíró nagyon jól tudja, hogy Suárez rasszista beszólásokkal próbált meg kihozni a béketűrésemből. Úgy érzem, megtámadtak, és remélem, hogy a liga ezért megbünteti" – jelentette ki Evra a meccs után. Az angol szövetség megvizsgálta az esetet, s nyolcmeccses eltiltást rótt a támadóra. Úgy tűnik azonban, hogy az idő feletette Evrával a negatív élményeket, s gratulált Suareznek, amiért negyven góllal ő lett az elmúlt idény legjobb góllövője Európában, így övé lett az Aranycipő. A díjat ünnepélyes keretek között csütörtök délután vehette át Barcelonában. – Az Instagramomon nincs helye a gyűlöletnek, csak a szeretetnek. Luis, te egy remek játékos vagy, gratulálok neked! – kommentelte Evra. En mi Instagram allí ' sólo el amor y el odio nunca!!!Luis, eres un gran jugador es el mejor numero 9 Felicidades Luis @luissuarez9 i love THIS game !!! Hahahaah Patrice Evra (@patrice.evra) által közzétett fénykép, 2016. Okt 20., 13:06 PDT
2016. 10. 21. 11:28
Mint arról korábban beszámoltunk, a Manchester United 4-1-es győzelmet aratott az Európa Ligában a Fenerbahce ellen. A vörös ördögök menedzsere, José Mourinho elmondta, hogy felépült sérüléséből Henrih Mhitarjan, azonban meg kell dolgoznia azért, hogy lehetőséget kapjon. Az örmény szélső a csütörtöki találkozót csak a lelátóról szemlélte, s mindez az újságíróknak is szemet szúrt. – Az a helyzet, hogy Lingarddal, Matával és Martiallal álltunk fel. Nem vagyok Einstein, nem ismerek olyan taktikai rendszert, amelyben négy szélső egyszerre a pályán tudna lenni. Mhitarjannak még többet kell dolgoznia, jobb kondiba kell kerülnie, hogy magas szinten tudjon játszani. Szeretnék majd 15-20 perceket adni neki, mint tettem Depay esetében is" –mondta Mourinho, aki hét helyen változtatott kezdő tizenegyén a hétfői Liverpool elleni bajnokihoz képest. – Úgy éreztem ezzel a kezdővel esélyünk lehet a győzelemre. A Liverpool ellen intenzív meccset játszottunk, néhányan jobban őrzik meg a frissességüket, mint mások, ezért szükség volt változtatásokra. Elégedett vagyok a teljesítményünkkel és az eredménnyel is. Nehéz helyzetbe sodortuk magunkat, mivel elveszítettük az első meccset. Most viszont már a következő, Chelsea elleni meccs lobog a szemem előtt – zárta le gondolatait.
2016. 10. 21. 10:36
A Real Madrid klasszisa, Cristiano Ronaldo az ügynökének, Jorge Mendesnek a lányát, Marisa Mendest nevezte ki a hivatalos Facebook és a Twitter oldalainak a kommunikációs főnökévé. Különböző bulvárújságok már korábban összeboronálták őket, de akkor mind a ketten tagadták, hogy kapcsolatban lennének. Mindenesetre az biztos, hogy a rendkívül csinos hölgy fogja kezelni a 31 éves futballsztár oldalait. MARISA MENDES (@_marisa_mendes) által közzétett fénykép, 2016. Okt 13., 09:08 PDT MARISA MENDES (@_marisa_mendes) által közzétett fénykép, 2016. Aug 11., 12:05 PDT MARISA MENDES (@_marisa_mendes) által közzétett fénykép, 2016. Júl 27., 09:14 PDT MARISA MENDES (@_marisa_mendes) által közzétett fénykép, 2016. Júl 5., 04:40 PDT
2016. 10. 21. 09:02
Visszatérhet a futballpályára Marco Russ, az Eintracht Frankfurt klubikonja, miután felgyógyult daganatos betegségéből – adta hírül a Bundesliga hivatalos honlapja. - Marco Russ ismét egészséges. Az orvosok engedélyezték számára, hogy ismét futballozzon, elkezdheti kihagyása után a rehabilitációt. Nagyon boldog mindenki a klubnál, Marco ma bejött hozzánk, és közölte velünk a vizsgálati eredményeket - jelentette be az örömhírt Niko Kovac, az együttes vezetőedzője csütörtöki sajtótájékoztatóján. A csapatkapitány betegségét véletlenül fedezték fel márciusban. Egy doppingteszt után a Német Labdarúgó-szövetség jelentette be, hogy a 31 éves játékos pozitív eredményt produkált, szervezetében feltűnően magas volt a HCG nevű hormon szintje. A vizsgálat után mélyrehatóbb analízisnek vetették alá Russt, majd nem sokkal később kiderült: tumor van a szervezetében. A hanaui születésű sportoló már betegsége tudatában lépett pályára a Nürnberg elleni osztályozón, amelyen az Eintracht kiharcolta élvonalbeli tagsága meghosszabbítását. Az Eintracht szeptemberben 2019-ig meghosszabbította a tapasztalt hátvéd szerződését, aki 252 első- és másodosztályú meccsen lépett pályára a klub színeiben.
2016. 10. 21. 08:41
Hatalmas botrányba keveredett a MLS-ben a Portland Timbers kolumibiai játékosa, Hanyer Mosquera, miután egy liftben kegyetlenül megverte barátnőjét. A felvonó biztonsági kamerája buktatta le a 29 éves futballistát, aki egy váratlan pillanatban ütlegelni és rugdosni kezdte kedvesét. Az atrocitást követően a rendőrség hamarosan megérkezett a helyszínre, majd letartóztatták a játékost családon belül erőszak vádjával. El futbolista Hanyer Mosquera agrediendo a su pareja. Que impotencia y que asco me da. pic.twitter.com/48K1blJ0HP— Laura Neira (@Lawneira) 2016. október 17. A focista párja a támadás után elmondta a helyi sajtónak, hogy az összecsapás már az otthonukban kezdődött egy szóváltást követően. - Eleinte a hajamat rángatta, majd a földre lökött és elkezdtem segítségért kiabálni, de sokan nem tudták, hogy mi történik a lakásunkban. Továbbra is vert, kinyomta a szememet, meghúzta a hajam, és megrugdosott - mondta a Mosquera kedvese. A labdarúgónak nem ez az első esete, hogy botrányba keveredik, hiszen korábban ittasan jelent meg csapata edzésén. Akkor a klubja büntetésből ideiglenesen száműzte a keretből. A helyi média szerint még továbbra is tart a játékos ellen a vizsgálat, nagy valószínűséggel felbontják a szerződését az együttesnél - írja a blikk.hu
2016. 10. 21. 08:25
Olvasói sztorik