Barcelonába igazolása óta sohasem volt igazán kérdéses Neymar jövője. A brazil klasszis ugyan a pletykák szerint minden nyáron és télen raklapnyi ajánlatot kap a világ minden tájáról, de nincs oka elhagyni a katalánokat.
Ezt mintegy megerősítve Neymar pénteken szerződéshosszabbítását is aláírta Spanyolországban – az új kontraktus 2021-ig szól. A Barcelona egyébként már a nyáron megerősítette, hogy a brazil támadó további öt évre tervez náluk, de az üzlet megkötésére hivatalosan csak most került sor.
Az új szerződés szerint Neymar mostantól évi 16 millió eurót fog keresni, amely kevesebb mint Messi és Ronaldo gázsija. Kivásárlási ára az első évben 200 millió euró, a második évben 222 millió euró lesz, az ötödik évre pedig eléri a 250 millió eurót.
Neymar 2013-ban a Santostól tette át székhelyét Barcelonába, a katalánokkal azóta többek között kétszeres spanyol bajnok és BL-győztes lett, 150 mérkőzés alatt 91 gólig jutott.
Mivel a Barcelona nemrég Sergi Robertóval és Busquetsszel is hosszabbított, várhatóan Luis Suárez lesz a következő, akivel megkezdik a tárgyalásokat.